Bitang légbeömlőt kap a Lamborghini legújabb pályagépe

620 lovas a Lamborghini Huracán Super Trofeo Evo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erőben nem, aerodinamikában viszont fejlődött a kupás Lamborghini, amit már Evónak hívnak. A végeredmény: jobb köridő otthonában, Monzában.


Három évvel debütálása után frissül a Lamborghini Huracán Super Trofeo gyorsasági versenyautó, ami tulajdonképpen az olaszok kupás autójának tekinthető, még ha furcsán is hangzik a kupás jelzőt egy 620 lovas GT-re használni. Pedig ez az igazság, a Super Trofeo a Lamborghini házi versenysorozata és tehetségkutatója, a világ minden részén, így persze Európában is, nem kevés pénzes nevezővel. Most ezen sorozatokban debütál az átgyúrt Huracán pályaautó, amit a beszédes Evo névvel illetnek.
Leginkább aerodinamikailag fejlődött, köszönhetően a Dallara szakértelmének: nagyobb légbeömlőket kapott az első lökhárító, a motorháztető a kabin felé vezetett hűtőcső bevezetőnyílásától lett vadabb. Mostantól nem csak a motorháztető lamelláin át, de egy szélesen tátongó tetőlégbeömlőn keresztül is lélegezhet a motortér, hátul az egész diffúzor összetettebb lett, ettől futurisztikus az összkép. Természetesen mindent ultrakönnyű szénszálból formáztak, a jobb leszorítóerőnek köszönhetően pedig 1,5 másodperccel gyorsabbnak bizonyult elődjénél Monzában a Huracán Super Trofeo Evo, pedig erejéhez nem nyúltak.
Hirdetés

Maradt a 610 lovas, 5,2 literes V10, hatsebességes szekvenciális váltóval, no meg a hátsókerék-hajtás is. Hangoltak viszont a kormányszervón és a katalizátoron. Biztonsági okokból egy új tetőrést is kialakítottak, ami baleset esetén kipattintható és bár a katapultálás elmarad, így könnyebb lehet a pilóta mentése. Hogy mibe fáj egy ilyen pálya-Huracán? Listaáron, adó nélkül, 235 000 szaftos euróba, azaz közel 73 millió forintba. Előnye viszont, hogy a gyári opciós csomagokkal bármikor átalakítható egyéb GT bajnokságok specifikációja szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?