Bitcoinért már nem, de mostantól forintért lehet Teslát venni

Elindult a hivatalos hazai Tesla kereskedés: állami támogatással 13,5 millió is lehet majd a Model 3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tesla hivatalos honlapján konfigurálható az összes modelljük magyar leírással és forintbeli fizetési lehetőséggel. Sőt, péntektől Budapesten a szalonjuk is nyitva áll.

Az utóbbi évek fehér-, fekete- és szürkeimportjai után végre van lehetőség teljesen hivatalos módon, gyári értékesítési rendszeren keresztül Teslát vásárolni Magyarországon. Budapesten a MOM Park bevesárlóközpontban indult el egy ideiglenes stand, ami egyébként így is csúszott már több hetet, de május 14-én délelőtt hivatalosan is megnyitott. Később persze rendes szalonba költözik majd át a Tesla Hungary Kft., és lesz márkaszerviz is, írja a Villanyautósok.hu. A bevásárlóközpontban egy duplamotoros Model 3 várja vörös színben az érdeklődőket, de a Teslára jellemző innovatív értékesítési mód, az online felület is elérhető magyar nyelvű leírással, egyszerű rendelési és finanszírozási lehetőséggel, és ami a legfontosabb: bruttó forint árakkal.
Hirdetés
Bruttó 15 millió forinttól indul a legolcsóbb Tesla Magyarországon, az egymotors Model 3. Vannak viszont pletykák, hogy lesz új állami támogatás a villanyautókra (lásd itt), ami akár másfél millió forintos kedvezményt is jelenthet. Sőt, ha megint rákényszeríti az Innovációs és Technológiai Minisztérium az autókereskedésekre, hogy ők is vegyék ki a részüket a kedvezményből, akkor néhány százezer forinttal a legtöbb villanyautó ára alá lövik majd be ismét a támogatásra jogosult autók árkorlátját, ami túl csábító a kereskedéseknek ahhoz, hogy ne nyomják lejjebb saját áraikat a támogatás megszerzéséhez. Így akár még olcsóbb is lehet majd a Model 3, bár várjuk meg azért a pontos számokat. Mindenesetre a fenti árcédulára mindenképpen rá kell még számolni 360 ezer forint dokumentációs díjat. Nagyjából 15 millió forintért tehát magyar csatornán keresztül, hamarosan érkező márkeszerviz mellett kaphatunk egy Model 3-at 448 km-es hatótávval, 225 km/h-s végsebességgel és 5,6 mp-es 100 km/h-s sprinttel. Szűk 20 millióért már duplamotoros Long Range-t is adnak 614 km-es hatótávval és 4,4 mp-es gyorsulással, a csúcsmodell Performance pedig 23 millió alatt van - valamivel rövidebb hatótávval, de 3,3 mp-es gyorsulással. A Teslára jellemzően nem túl sok extra választható, elég egyszerű a konfiguráció: néhány szín kívül és belül, egy-két felni, és az önvezető funkciók csomagja rendelhető külön. A weboldal szeptemberre ígéri a megrendelt kocsi érkezését.
Hirdetés
Persze ugyanígy rendelhető a többi modell is, így a Model S és X, a Y Európában még csak később indul. A legdrágább persze a Model S Plaid + az elképesztő, több mint 1100 lóerős teljesítményével, a Tesla számításai szerint kevesebb mint 2,1 mp-es 100-as sprintjével és belsőégésű motorral szerelt autókat is megszégyenítő, 837 km-es hatótávjával. Ez 60 millióról indul, viszont egy évet kell rá várni. A legolcsóbb Model S 37 millióért ad 663 km-es hatótávot és 3,2 mp-es gyorsulást, vagy van a Plaid, ami körülbelül a + teljesítményét hozza, csak valamivel rövidebb hatótávval. Nagyjából ugyanennyibe kerül egyébként a Model X is, valószínűleg azért, mert praktikusabb ugyan, de annyival lassabb is a Model S-nél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?