BMW válthatja a Mitsubishit a holland Nedcar gyárban

A BMW veheti át a Mitsubishi holland gyárát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

11 év után a Mitsubishi maga mögött hagyja hollandiai gyártóbázisát, pletykák szerint a BMW a Minik gyártását költöztetné a Nedcar üzembe.


Ahogy az az autógyártók összefonódásait taglaló sorozatunk első, második és harmadik részéből is kiderült, a gyártók folyamatosan új lehetőségek után kutatnak, új partnereket, új gyártási helyszíneket keresnek, időnként pedig egymás között cserélgetik technológiájukat, vagy készleteiket. A BMW most megerősítette azokat a pletykákat, melyek szerint vevőjelöltként bejelentkeztek a Mitsubishi Motors tulajdonában álló, de év végén üresen maradó hollandiai Nedcar üzemre.
Hirdetés
A cég egyik szóvivője az Autonews kérdésére válaszolva úgy nyilatkozott, hogy tárgyalnak a NedCarral, de nem saját részre, hanem egy egyelőre meg nem nevezett másik márka számára vennék meg az üzemet - ez alapján arra kell gyanakodnunk, hogy a Minik gyártását költöztetnék át, legalábbis részben a holland gyárba. A Mitsubishi Motors még februárban jelentette be, hogy év végén leállítja a gyártást a NedCar üzemben: 11 évig épültek itt a gyémántos márka európai piacra szánt típusai.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?