Bontatlan McLaren F1 eladó, és még sárga is

Csak a finomhangolás miatti teszteket futották le ezzel a McLarennel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

McLaren F1-hez hozzájutni alapvetően is nehéz és drága mulatság, hát még egy keveset futotthoz. Most viszont előkerült ez a sárga szépség, bontatlanul.


Korának leggyorsabb sportautója volt, a trónról csak a Koenigsegg és Bugatti Veyron tudta letaszítani, utóbbi négy darab turbó segítségével. A McLaren F1 ma az egyik legértékesebb használtautó, ez a példány viszont vélhetően minden eddigi F1-nél is drágább lesz. A szívó V12-es BMW motorral hajtott szuperautó elképesztő formában van, sőt, az sem túlzás, hogy olyan, mint az új, mivel teljesen új. A gyári csomagolásból sem bontották még ki, a fóliákat és a habszivacs védődarabokat mindig az átadás előtt szedték ki a beltérből, tehát ebben az állapotban senki nem vehette át még újonnan sem az F1-ét.
Hirdetés

Hogy lehet, hogy ennyire remek állapotban van? Csak a szükséges tesztköröket futották le vele a gyár mérnökei, az elképesztően kevés futás is csak a tesztpályán való kilométereket jelenti. Ehhez pedig még minden gyári védőanyag maradt, csak a fotózás kedvéért húzták le a kormányról. A hibátlan állapotú sportkocsi mellé persze járnak a gyári kiegészítők, mint az aranyozott titán szerszámkészlet, a szintén védőcsomagolásban lévő gyári táskakészlet, egy LM kipufogó szett, egy GTR kormány és persze az összes dokumentum és a kocsi 60-as alvázszámát is a számlapján viselő méregdrága Tag Heuer karóra. A sportkocsi vételára vélhetően a legmagasabb lesz, amit eddig F1-ért adtak, az eddigi rekord 15 millió dollár.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:01
    Permalink

    Most néztem képeket a belsejéről, és tényleg:)

    [url]https://www.google.hu/search?q=mclaren+f1+3+seater&client=opera&hs=e5I&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiPxbzIrITXAhWoNpoKHR1_DhIQ_AUICigB&biw=1024&bih=658[/url]

  • 2017.10.27. at 14:01
    Permalink

    Bitang jó formájú sportkocsikat dobtak a ’90-es évek elején piacra, vehetjük akár a Diablót, a Vipert, az EB110-est, a Corvette-et, az NSX-et, a Suprát, az RX-7-est vagy a Ferrarikat is, de a 911-es is szerintem akkor állt össze igazán, azóta sem tudták überelni. Ez a McLaren is egy ikon, látszik rajta, hogy rekordernek szánták, gondolom, a súlycsökkentés miatt lett egyszemélyes. A kedvenc sportkocsi-prototípusom, a Ford GT90 is ebből az érából való. Egy pazar időszaka volt a sportkocsigyártásnak a ’90-es évek, de sokak szerint az egész autóipar is a fénykorát élte ekkor.

Vélemény, hozzászólás?