BorgWarner: 600 új munkahely Oroszlányban

15 év jelenlét után újabb 15,5 milliárd forintot fektet be hazánkban a BorgWarner

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig sem volt jelentéktelen autóipari szereplő az egyebek mellett turbófeltöltőket készítő BorgWarner. Most újabb komoly beruházással teremtenek további munkahelyeket.


A BorgWarner autóipari vállalat Oroszlányban 15,5 milliárd forintos beruházást valósít meg, amellyel 600 új munkahelyet teremt - adta hírül az MTI. A fejlesztéshez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást ad. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: ez a beruházás is mutatja, hogy Magyarországon érdemes beruházni, az amerikai cégvezetők is elégedettek az itteni lehetőségekkel. Bogár Attila, a turbófeltöltőket és más járműipari alkatrészeket gyártó a BorgWarner Oroszlány Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: nem a mostani lesz az utolsó hasonló beruházása a cégnek Magyarországon, és a továbbiakban is számítanak az állam támogatására.
Már 15 éve itthon a BorgWarner
A vállalat több mint 15 éve kezdte meg a gyártást Magyarországon, olyan termékeket állítanak elő, amelyek segítik a gazdaságos üzemanyag-felhasználást, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és a teljesítmény fokozását. Oroszlányban kezdték el a működésüket a turbófeltöltő gyár megalapításával, majd 2015-ben két - emissziós technológiákat és fejlett összkerék-meghajtású rendszereket előállító - gyár kezdte meg a termelést a településen - idézte fel.
Hirdetés
Nem csak az országok, az egyes telephelyek is versengenek a bővítésekért
Bogár Attila szerint komoly verseny van a cégen belül a többi telephellyel is, ezért fontos, hogy milyen állami támogatásokat kapnak. Az oroszlányi cég jól áll ebben a versenyben, a következő két évben 600 új munkahelyet létrehozó beruházást hajtanak végre a telephelyen - közölte.
Biztos munkahely
Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy nagy öröm a térségnek a beruházás, hiszen egy kiszámítható, folyamatosan aktív, az innovációban élen járó cégről van szó, amelynek a munkavállaló biztonsága prioritás. Biztonságos és kiszámítható munkahely a BorgWagner, amelynek fontos a társadalmi felelősségvállalás - vélekedett. Hozzátette: egy ilyen volumenű beruházás megalapozza a térség stabilitását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:27
    Permalink

    Időszámításunk előtt is voltak azok a bizonyos zs..ó kereskedők vagy inkább csalók akik tehenet cseréltek 2 kecskére, csak elfelejtették mondani hogy a tehén nem örvend egészségnek.
    Itt is hasonló a helyzet, itt is ők diktálnak, jó az érzékük az ügyeskedéshez, még hirdetik is hogy munkahelyet teremtünk, de azt nem hogy milyen áron és milyet. Ebből ők maguk profitálják a nagy hasznot, közben hazugsággal agymosott csóró rabszolgákat terelnek be, elavult technikákat gyártatnak velük és árulnak. Az aktuális divatmajmok meg zabálják a kicsiturbot még híresztelik is hogy USA cégnél dolgozik és mit csinál vajon? ő a golyóskosár manager. :)))

  • 2017.10.28. at 06:27
    Permalink

    Úgy hogy a fejlesztéshez a kormány még további 1,7 milliárd forint [b]közpénzt[/b] ad, az ég világon semmi!
    Ezt a pénzt, és sok sok más ilyen célra felhasznált pénzt is, inkább az agyonnyúzott magyar kis és közepes vállalkozások fejlesztésére lenne érdemesebb forditani, ha csak egy kicsit is törődünk ezzel az országgal! Már pedig a döntéshozók erre esküdtek fel!
    Az önérzetet, magabiztosságot, kreativitást, vállalkozókedvet segitené elő ebben a szférában adott támogatás, nem pedig a kis hozzáadott értékű olcsó bérmunkával, egyre nagyobb mértékű kiszolgáltatottságot okozni, és gazdaságilag is gúzsba kötni a magyar embert, és az egész országot, mint ahogyan jelenleg is zajlik.

Vélemény, hozzászólás?