Bréking! Mutatjuk, meddig hosszabbították meg a benzinárstopot!

Sokáig maradnak a hatósági árak a benzinkutakon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak az üzemanyagárakra, hanem az egyes élelmiszerek árára vonatkozó maximumot és a hitelmoratóriumot is meghosszabbította a kormány. Mutatjuk, meddig marad biztosan a hatósági áras, literenként 480 forintos benzin és gázolaj a hazai kutakon!

A kormány csütörtöki, az árstopokkal kapcsolatos ülését a miniszterelnök egy facebook-posztban foglalta össze: meghosszabbították az árstopokat és a hitelmoratóriumot is. Ennek értelmében nagy valószínűséggel a magyar rendszámmal (és hozzá tartozó forgalmival) érkező autósok továbbra is 480 forintért tankolhatják majd a 95-ös benzint és a normál gázolajat a hazai töltőállomásokon. A pontos részletek még váratnak magukra, jó eséllyel a csütörtök esti Magyar Közlönyben jelennek meg. Ekkor derül ki az is, hogy mely módosítási javaslatokat vették bele az intézkedésekbe, de az sem kizárt, hogy teljesen változatlanul hagyták a feltételeket.
Hirdetés
Míg a hitelmoratóriumot további fél évig, azaz 2022. december 31-ig hosszabbította meg a kormány, addig a kijelölt élelmiszerekre és az üzemanyagokra vonatkozó árstopot csak 3 hónappal tolták ki.

A döntés értelmében tehát 2022. július 1. helyett 2022. október 1-ig tankolhatunk majd 480 forintért.

Bár a benzinárstop a töltőállomások pénztáránál mindenképp jól jön majd, valamint az is tagadhatatlan, hogy az alacsony kiskereskedelmi üzemanyagár az infláció visszaszorításában is segít, ám a teljes gazdasági összképet figyelembe véve közel sem ilyen egyszerű a képlet. A Portfolio.hu például felhívja a figyelmet, hogy az intézkedés nagykereskedőket szorított ki a hazai üzemanyagpiacról, amelyen így a Mol szinte egyedül maradt, ez pedig a szűkülő kínálat miatt ellátási kihívásokat okozhat a jövőben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?