Bréking! Debrecen mellett létesít üzemet a BMW!

Több, mint 1000 új munkahelyet teremt Magyarországon a BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyarország harmadik legnagyobb területű és második legnépesebb városára esett a BMW választása, amikor az új gyárának helyszínéről döntöttek a márka illetékesei.


A Hajdú-Bihar megye székhelye melletti 400 hektáros területen épül a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal felszerelt létesítmény, ahol a BMW hagyományos és elektromos meghajtású autókat is készít majd. Az új gyárban akár évi 150 000 db jármű is készülhet, több, mint ezer dolgozó munkájának a közreműködésével.
Hirdetés

Debrecen elsősorban kiváló infrastruktúrájának, megfelelő logisztikai kapcsolatainak, valamint a meglévő beszállítói hálózat elhelyezkedésének köszönhetően ideális helyszín a BMW Group gyártókapacitásának bővítésére. A környék szakképzett munkaereje szintén jelentős előnyt jelentett a kiválasztási folyamat során. Egy ilyen beruházás azért is örvendetes hír, mert a gyár mellett számos egyéb munkahely jön majd létre a beszállítók és egyéb szolgáltatók körében, mind a gyár területén, mind pedig Debrecen város vonzáskörzetében. A vállalat egyébként hosszú évek óta ápol kiváló kapcsolatot azzal a magyar beszállítói körrel, akiktől tavaly 1,4 milliárd euró értékben szerzett be különböző alkatrészeket és rendelt szolgáltatásokat.

Európa a BMW Group egyik legfontosabb piaca, amely 2017-ben 1,1 millió eladott autóval a vállalat értékesítésének 45 százalékát jelentette, ezért nem meglepő, hogy tovább bővül a gyártókapacitás az öreg kontinensen. Az idei adatok szintén növekedésről árulkodnak. 2018 június végéig a BMW Group Európa számos országában növelte eladásait, amelyek meghaladták az 560 000 darabot, 1,2 százalékos-os emelkedést mutatva a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.07.31. at 14:19
    Permalink

    Ajjjaaaj csak ne hogy Kósa úrnak itt is előkerüljön pár ” örökös” aki adományoz a jó édes anyjának 800.000.000 forintot … Miért nem építenek olyan városba is kisvasúton és használhatatlan stadionon kívül bármi más értelmes dolgot ami nem FIDESZES?

    • 2018.07.31. at 18:54
      Permalink

      Hogy gondolod? Hogy Kósa (aki már 4 éve nem is polgármester), megvesztegette a világ egyik legjelentősebb autógyártóját, hogy jöjjenek Debrecenbe Szlovákia vagy Románia helyett, és még fizessenek is be neki pár milliárdot?
      Ilyen értelmetlen konteókat a legvéresebb DK-s nyuggerek sem gyártanak. 😀

      Amúgy tégy panaszt a bajoroknál, hogy nem Szegedet, az egyetlen nem fideszes nagyvárost választották, ahol se reptér, se semmi nincs a közelben, pláne a sokkal iparosodottabb Kassa-Debrecen-Miskolc háromszöghöz képest.

  • 2018.07.31. at 22:40
    Permalink

    Debrecen nem meglepő választás. Valószínűleg a Dunántúlon nem nagyon lehetne ilyen gyárat üzemeltetni. Elsősorban a munkaerőhiány miatt. Tavaly szó volt róla, hogy a Tata Szombathelyre vagy Debrecenbe építhet új Jaguar gyárat. Akkor úgy döntöttek, hogy inkább nem építenek újat, hanem Ausztriában bérgyártatnak a Magna-Steyer-el Grazban. Szombathely mellett szóba került Zalaegerszeg és Győr környéke is. Ezeken a helyeken csak úgy lett volna alkalmas munkaerő, ha bérversenybe kezdenek és más gyáraktól elszipkázzák az embereket (pl. Szombathelyen Jabil, Epcos, LUK, Delphi és esetleg a környékről sárvári Flex, Sopronkövesd, Lukácsháza, stb.). Ez hosszútávon nem vezetett volna sok jóra. Ez a probléma már akkor is felmerült Nyugat-Magyarországgal kapcsolatban. Debrecen jó választás lehet ebből a szempontból, én azt gondolom nyilvánvalóan terveznek a román és az ukrán munkavállalókkal is. A beszállítók kérdése érdekes lehet. Az Audiban egy gyárlátogatáson azt mondták, hogy a győri Audiba a hazai beszállítók arány meg sem közelíti a 10 %-ot. Nem tudom a BMW-nél hogy lesz, de nagy eltérést nem gondolnék.

  • 2018.08.01. at 06:50
    Permalink

    Örülök, hogy épül meg egy összeszerelő üzem Magyarországon, fontos a nulla hozzáadott érték a gyártásban.
    Kár, hogy a munkaerő nagy része határon túlról fog érkezni, nem mintha bajom lenne ezzel, rengetegen dolgoznak onnan már most is a nyugati megyékben található csarnokokban, csak erre felesleges ennyi támogatási pénzt odaadni a németeknek (a beruházás minimum 10%-a állami támogatás, de jelen esetben akár 15 is elképzelhető)

  • 2018.08.01. at 08:58
    Permalink

    Debrecen nem meglepő választás, hiszen az olcsó ukrán vendégmunkásoknak nagyon közel van. Ne legyenek illúzióink, nem a tudásért jönnek ide…

Vélemény, hozzászólás?