Brutális mennyiségű eső szakadt az országra. Miként autózzunk?

Országszerte nehezíti az autózást az eső, mutatjuk, mire érdemes figyelni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az előrejelzéseknek megfelelően jelentős mennyiségű csapadék érkezett az ország jelentős területére, elsőként az ország közepére. Az autózás különösen veszélyes ilyenkor.

Immár nem csak Budapestet, az ország jelentős területét elérte az a viharos esőzés, ami szinte egy hónapnyi csapadékot hozott néhány óra alatt. A Budapestet is érintő viharos időjárás miatt fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel. Kolozsi Péter elmondta: nagy erejű széllökésekkel és felhőszakadással érkezett meg a vihar Budapestre.
Hirdetés
Az egységeknek a kidőlt fák és a leszakadt ágak eltávolítása, illetve megrongált épületrészek adnak folyamatos munkát - közölte. Azt már mi tesszük hozzá, hogy utcákat, mélygarázsokat öntött el a víz, Pilisborosjenőnél egy komplett utcát mosott a 10-es főútra.
Hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is másodfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben.
Hirdetés

Miként autózhatunk ilyenkor? Ha tehetjük, sehogy se tegyük, arra persze érdemes figyelni, hogy autónkat olyan helyen hagyjuk, amit jó eséllyel nem fog elönteni a víz.

Korábbi cikkünket idézve, amennyiben már út közben ér minket az égi áldás, akkor lehetőleg igyekezzünk olyan helyre eljutni, olyan helyre leparkolni, ahol biztonságban lehetünk, nem leszünk útban és kellően magas pont. Fontos, hogy az autó olyan helyen álljon, ahol nemhogy a küszöbökig, a tengelyekig (kerékközepekig) sem ér el a víz. Bár az ajtók mind gumiszigeteléssel védettek, azokat nem arra terveztek, hogy álló, hömpölygő vízben is biztonsággal zárjanak. Amennyiben odáig ér a víz, akkor az be fog szivárogni az utastérbe, ott pedig károkat okoz. Károkra nem csak az utastérben, hanem a futómű elemeinél is számítani kell vízben állás, illetve autózás esetén. Károsodnak a vízbe kerülő csapágyak, például a kerékcsapágyak, de a gömbfejek gumiharangja sem tartja távol a nedvességet, ha vízbe kerül az autó. Kenés nélkül, illetve nem megfelelő kenéssel pedig mindegyik alkatrész élettartama extrém mértékben csökken.
Ahogyan emelkedik a vízszint, úgy nő a károsodási kockázat is. Míg a futómű akár szétszedéssel, zsírzással is orvosolható (persze a mai gömbfejek már jellemzően nem), addig az elektronikákban végzetes kárt okozhat a nedvesség. Még komolyabb a baj, ha a motorhoz, akár csak a szívócsőhöz víz kerül. A motor levegő helyett összenyomhatatlan vizet szívva azonnali halálnak, hajtókar-, illetve dugattyútörésnek van kitéve. És ne csak azzal számoljunk, hogy magunk mellett milyen mély vizet látunk, azzal is, hogy a vizet maga előtt toló autó hamar képez olyan vízfalat, amiből aztán a szívócsőbe jut a víz. Ezért aztán

magasabb, akár a padlólemezt még csak éppen elérő vízben is csak nagyon lassan, sétatempó alatt menjünk, ha nagyon kell.

A pocsolyákba ne csak azért ne hajtsunk gyorsan, hogy ne zuhanyozzuk le a mocskos lével a gyalogosokat, hanem azért is, hogy autónkat ne tegyük tönkre. Nem csak a víz, hanem a víz alatt láthatatlan kátyú, de akár ott megbújó tégla is kellően veszélyes lehet, arról nem is beszélve, hogy a víz akár beszakadt úttestet is rejthet, mint az alábbi klasszikus felvételen, ami ugyan nem eső, hanem csőtörés miatti "pocsolyánál" készült. Amennyiben a víz nem érte el a tengelyeket, akkor nem kell aggódni, a kipufogó kiszárítja magát, miként a fékekről is lejön a szennyeződés. Nagyobb a baj, ha az autó tengelyig, netán ajtónyílásig, vagy még mélyebben állt a vízben. Ilyen esetben már ajánlott lehet az indítás előtti átvizsgálás, a vizet kapott motor ugyanis az első indításnál ugyanúgy tönkremehet, mintha menet közben kapta volna a vizet. Vízkár esetén kártérítést leginkább csak casco biztosítás megléte esetén remélhetünk, ám az óvatosság, az autó megóvása mindenképp ajánlott, a biztosító ugyanis elvárja azt, hogy megfelelő körültekintéssel üzemeltessük autónkat, különben szándékos károkozásra, hanyagságra hivatkozva megtagadhatja a kártérítést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?