Budapest: köd van, szmogriadó is, de már nem riasztási fokozaton

Megszűnt a szmogriadó riasztási fokozata Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem sűrítette járatait a BKK, ugyanis Budapesten ma hajnalban riasztásiból tájékoztatási fokozatába tért vissza a szmogriadó.


Pórul jár az, aki a mai napon a BKK múlt hétvégén, a szmogriadó riasztási fokozatának elrendelése után ígért járatsűrítésére számít. Nem küldött ugyanis a szokásosnál több járművet forgalomba a tömegközlekedési vállalat, hiszen hétfő hajnalban Tarlós István főpolgármester megszüntette a szmogriadó riasztási fokozatát.
Hirdetés

A főváros közleménye szerint a legfrissebb levegőszennyezettségi mérések alapján a feketematricás autók közlekedésének tilalmát feloldották, és a szmogriadó tájékoztatási fokozata lépett életbe. Tisztának így továbbra sem mondható a budapesti levegő, s továbbra is ajánlott csupán 11-15 óra között szellőztetni, kerülni a szilárd anyagok tüzelését, ajánlott a tömegközlekedés preferálása. Amit személy szerint persze én sem léptem meg, de dízel autóm helyett legalább a hibriddel jöttem dolgozni - nem csak a szmogriadóra, hanem az egyéb érvekre való tekintettel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?