Budapesten lesz a smartosok idei világtalálkozója

smart times 15: idén Budapesten gyülekeznek a smartok rajongói

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az eltökélt smart-tulajdonosok immár 15 év megtartják éves találkozójukat. Idén augusztus végén, Budapesten tartják összejövetelüket.


Miként azt már tavaly tudtuk, idén augusztus 28. és 30. között fogadja Budapest a smartok rajongóit a 15. világtalálkozójuk alkalmával. A smart times 15 rendezvényen 30 országból érkező, közel 2000 smart fog „rodeózni" Budapest utcáin, de sofőrjeikre is világszínvonalú élmények várnak. Számukra ajánlják például a Széchenyi Fürdőt és a Városligetet, de arra is buzdítják a találkozó résztvevőit, hogy kocsikázzanak el Budapest környékére, Visegrádra, Zsámbékra, Gödöllőre, vagy folytassák a partizást a Balatonnál. Cél, hogy a hagyományos turistalátványosságok mellett a folyamatosan megújuló, fiatalos újdonságokkal is megismerkedjenek a kortárs dizájnra, frappáns megoldásokra és lehengerlő ételkölteményekre vágyó látogatók.
Hirdetés
A smart times események életében Budapest lesz az első olyan találkozó, amelynek egy főváros középpontja ad otthont, azaz a Hősök tere és az Ötvenhatosok tere. A smart times változatos, a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével összeállított programja egyértelmű célt szolgál, hogy a résztvevők lehetőség szerint később is térjenek vissza hazánkba, s növeljék tovább az amúgy egyáltalán nem szerény, külföldi turisták által elköltött, tavaly 1070 milliárd forintos tételt jelentő turisztikai bevételt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?