Cadillac vagy Dacia? Iránban egyre megy!

Erősen átmaszkírozták és bőrbe bugyolálták a régi francia-román szedánt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gyár szerint Cadillac szintű luxust kínál az átfazonírozott Logan, amely a bőrkárpit mellett még légkondicionálót is kínál.

Nem ismeretlen az iráni Saipa autógyár számára az első generációs Logan, egészen 2019-ig licengyártás alapján náluk is készült a típus. A nyugati szankciók miatt viszont kénytelenek voltak kihátrálni a franciák, az irániak pedig saját kútfőből oldották meg az utódlást.
Hirdetés
A Cadila jelentős átalakuláson esett át, az orr sokkal modernebb (nappali menetfényes) lámpákat kapott, megnőtt a maszk mérete, más a géptető és a lökhárító. Hátul sem lustálkodtak a tervezők, a Logant sikeresen átültettek a 2020-as évekbe, egyáltalán nem áll rosszul a csomagtartóra is átnyúló LED fényforrás. Az autó oldalával már nem tudtak mit kezdeni, így könnyen beazonosítható a zseb-Cadillac származása. Az erőforrás is változott, mivel már nem használhatják a Renault blokkját, egyszerűen lemásolták a korábbi motort, a szívó 1,6-os 102 lóerős, a váltó ötfokozatú kézi, de ígérnek automatát is. A luxust iráni szinten kell érteni, amit a Cadillac évtizedekkel ezelőtt maga mögött hagyott, így a gyár ezen összehasonlítása megmosolyogtató. A Logan utasterét (mű)bőr kárpitba húzták, az ablakokat villanymotor mozgatja, a hűtésről pedig légkondi gondoskodik, de az érintőképernyő sem hiányzik a fedélzetről.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?