szombat, március 21, 2026
  • Benzin: 648 Ft
  • Dízel: 703 Ft
KezdőlapCáfol a kormánybiztos: mégis a korábbi tervek szerint indul a gyártás a...

Cáfol a kormánybiztos: mégis a korábbi tervek szerint indul a gyártás a szegedi BYD gyárban

Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója kedden az MTI-nek küldött közleményében reagált a korábban a Reuters által megszellőztetett információkra.

A kormánybiztos tájékoztatása szerint a BYD központja kedden megerősítette, hogy továbbra is teljes gőzzel haladnak a munkálatok Szegeden. Az első európai autógyárát Szegeden építő BYD kitart Magyarország mellett, és nem változtatta meg a beruházás megvalósításáról és a termelés felfuttatásáról készített terveit. A befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos emlékeztetett: a kínai társaság 2023 decemberében - 224 tárgyalási forduló után - döntött úgy, hogy Magyarországon építi fel első európai autógyárát. A 300 hektáros szegedi területen 2024-ben kezdődött az építkezés. A beruházásnak köszönhetően több ezer magas hozzáadott értékű munkahely jön létre, és a BYD jelenlétéből helyi beszállítók is profitálnak.

A BYD Magyarország melletti elkötelezettségét az is mutatja, hogy Hollandiából Budapestre telepítik európai üzleti központjukat - ami marketingszakemberektől hr-specialistákon át adatelemzőkig legalább kétezer magasan képzett embernek biztosít karrierlehetőséget a fővárosban -, és elindítanak két nagyszabású, együttvéve mintegy 250 millió eurós kutatás-fejlesztési programot hazai egyetemekkel együttműködésben.


Forrás: MTI

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek