Csak a minimumot nyújta a világ egyik legkisebb villanykabriója

A kínai apróság olcsón adja a nyitott autózás élményét, csak nem érdemes sokat nézegetni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Borzasztó aranyos jelenség a Wuling Mini EV Cabrio, de száguldozásra és irigykedő pillantások kiváltására teljesen alkalmatlan.

Jelenleg az elektromos kabriók piacát mondhatni könnyű áttekinteni, Európában a friss MG Cyberster, illetve a csupán 999 példányban készülő a Mini Cooper SE Convertible a két versenyző. Kínában nagyobb a választék, az egyik legcukibb típus a Wuling Mini EV. A típus rendkívül népszerű, zárt változatban a világ harmadik legnépszerűbb villanyautója volt 2022-ben, a 443 ezres eladási számot csak a Tesla Model Y és a Tesla Model 3 tudta túlszárnyalni. A Mini EV Cabrio neve beszédes, az autó összes fontos tulajdonságát belezsúfolták az elnevezésbe. A hosszúság 306 centiméter, ehhez 1,52 méteres szélesség és 1,61 méteres magasság társul. Nehéz megtalálni az előnyös nézetét a Wulingnak, a 12 colos kerekeken elég esetlenül áll, nem könnyű megtalálni benne a szépet. Az autó kétüléses, a hátsó utasok helyét a tető kapta meg, negatívum, hogy fel kellett áldozni a csomagtérajtót, így csak belülről hozzáférhető a raktér. Az akkumulátor kapacitása 26,5 kWh, a maximális teljesítmény 41 lóerő. A kisautó elsősorban az árával hódít, a kabrió átszámítva ötmillió forintba kerül.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?