Csak egy Volkswagen hasít, a többi bukdácsol Amerikában
Az idei második negyedév jókora visszaesést hozott a VW számára az USA-ban.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Csak egyetlen, amerikai szemmel kicsi, ám annál sportosabb Volkswagen modell tudott növekedést produkálni az Egyesült Államokban.
Nem indult könnyen az év az Egyesült Államokba exportáló autógyártóknak, Donald Trump elnök vámjai jókora bizonytalanságot szültek. A Volkswagen “kihívást jelentő környezetként” jellemzi a kialakult helyzetet, amiben azért van igazság. A számok sem túl fényesek, a második három hónap kifejezetten rosszul sikerült.
A típusok között a legnagyobb negatív szám az Arteon mellett szerepel, ami érhető, a modell amerikai forgalmazása leállt, így mindössze két raktáron lévő autót értékesítettek. A rendelhető autók közül az elektromos ID.4 bukott a legnagyobbat, a tavalyi 5690 autó helyett csak 1992 kelt el, ami 65 százalékos visszaesést jelent. Rosszul szerepelt a Tiguan is, itt 45 százalékos a visszaesés, majd az itthon ismeretlen Taos SUV következik 32 százalékkal (13 898 példány). Harmadával kevesebb eladást produkált a Jetta és a Golf GTI (ez 14 545, illetve 1877 autót jelent), a kupé-SUV Atlas Sport Cross 18, a normál változat közel 6 százalékkal múlta alul tavalyi eredményét.
A Volkswagen a belengetett vámok miatt áprilisban teljesen leállította a szállításokat a tengerentúlra, így nem csoda, hogy összességében 29 százalékos visszaesést könyvelhetnek el. Akadt azonban egyetlen modell, amelyik valóban pozitív irányba billentette a mérlegét, méghozzá a Golf R. A legendás kompakt legerősebb változatából 12 százalékkal több fogyott a tavalyi számokhoz képest, bár itt is csak százalékban mérve jelentős a növekedés. A tavalyi időszak 779 eladott példányához képest nőtt ugyanis 873 eladott példányra a Golf R modellhez tartozó adat.




