Családbarát egyterű-SUV öszvér lett a Kia Carens

Hétszemélyes utastérrel érkezik bizonyos piacokra a Kia Carens

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legfrissebb, immár negyedik generációs Kia Carens megtartotta családbarát stílusát, de úgy, hogy közben a SUV-mániát is próbálja meglovagolni.

Egy sejtelmes ízelítő fotó, illetve néhány skicc után most megmutatták a maga valójában is az új Kia Carenst. Ahogy az várható volt, ugyanarra a platformra épül, amelyre a Seltos is, bár annál hosszabb az autó. Bár szélességük azonos, 1800 mm, a Carens tengelytávolsága 2780 mm, hosszúsága pedig 4540 mm, sőt magasabbra is nyújtózik 1700 milliméterével, mint a Seltos. Dizájn terén a divatot követték. Elsőre mindenképp egy szabadidő-autónak tűnik, bár a 16 colos kerekei furcsán kicsinek hatnak a magas kasztni alatt. Érdekesen keverednek rajta egyébként a stílusjegyek. Elöl némi Soul utánérzés látható, hátul pedig a Sportage juthat róla eszünkbe. Ám a lényeg az utastér, ahol 3 üléssor is elfér, ugyanakkor a csomagtér méretéről még nem adott pontos információkat a Kia. Amit tudni lehet, hogy a központi érintőképernyő 10,25 colos, távolról is frissíthető az infotainment rendszere, extraként 8 hangszórós Bose hifi is rendelhető bele, valamint 64 színű hangulatvilágítás, továbbá napfénytető és „fertőtlenítős” szellőzőrendszer. [BANNER type="1"] Motorfronton 1,5 literes szívó benzines, illetve 1,4 literes turbós benzinesekkel érhető el, amelyeket hatfokozatú manuális, vagy 7 fokozatú duplakuplungos automata sebességváltóval lehet párosítani. A Carens 2022 első negyedévétől kapható majd Indiában, illetve még néhány másik piacon. Arról még nincs információ, hogy Európába eljut-e. Ha igen, hétszemélyes utastere miatt a hazai nagycsaládosok jövő év végéig 2,5 millió forintos állami támogatással is megvehetnék.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?