Családok kedvence: 20 éves a Renault Scénic
Renault Scénic - jön a negyedik generáció, de most a korábbiakat nézzük
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kereken 20 évvel ezelőtt mutatkozott be az első európai kompakt egyterű, a Renault Scénic. Azóta közel ötmillió példány fogyott, most jön a negyedik nemzedék.
Forradalmár volt, rögtön (fölényes győzelemmel) Év Autója díjat is nyert a 20 évvel ezelőtt, 1996-ban kihozott, akkor még Renault Mégane Scénic. A Mégane egyterűje időközben önálló modell, pontosabban többtagú sorozat lett
E héten egy fotóval már megmutatta a Scénic negyedik kiadását a Renault, jövő héten pedig állítólag a Genfi Autószalonon is látható lesz. Most azonban a sikeres széria korábbi kiadásairól kell egy kicsit emlékezzünk, az első, rögtön Év Autója címmel is kitüntetett kiadás ugyanis 20 esztendővel ezelőtt, 1996-ban jelent meg.
A koncepciómodell - még tolóajtókkal - már 1991-ben kóstoltatta a közönséget
A Scénic eredete persze még korábbi. Az első koncepciómodell 1991 őszén, a Frankfurti Autószalonon debütált, az 1984-ben kihozott, és addigra már igencsak sikeres Espace buszlimuzint kívánta egy kategóriával lejjebb ismételni. Alsó-középkategóriás egyterűvel az európai gyártók közül addig senki sem jelentkezett még, miként a középkategóriában is úttörő volt a Renault az Espace-szal. Patrick Le Quément dizájnigazgató amúgy már 1988-ban felvetette a kompakt családi egyterű ötletét, ez alapján született meg a Scénic, ami a szó angol jelentésének megfelelően a kategóriatársaknál jobb kilátást kívánt adni - a sofőröknek és az utasoknak egyaránt.
Már a kilencvenes évek derekán háromtagú egyterűkínálata volt a Renault-nak. A Scénic az Espace és a Twingo közé érkezett
Érdekesség, hogy ekkor már két egyterűje is volt a Renault-nak, a kisautó Twingo és a nagy Espace. Közéjük a Scénic ugyanúgy az átlagos családok életét a lehető legjobban kiszolgáló modellként érkezett. Már első szériájával is független hátsó ülésekkel, temérdek tárolóhellyel, opcióként dupla tetőablakkal. Annak érdekében, hogy minél inkább "családbarát" modell legyen, a fejlesztéshez a Renault-alkalmazottak gyerekeit is kifaggatták (legalábbis a gyári elbeszélések szerint...). Biztos azonban, hogy már az első, alig több mint 4,1 méter hosszú Scénic is bámulatosan jó térhasznosító volt. Szabályos alakú, alaphelyzetben 410 literes, jól bővíthető csomagtérrel. Akkoriban ebben a szegmensben az első ülések háttámlájára rakott felnyitható asztalka vagy a csomagtérajtó külön is nyitható ablaka egyaránt különlegességnek számított.
Hűtött rekesz a váltó előtt, nyitható dupla napfénytető, a Kaleido kivitelben eltérő színű hátsó ülések - ilyeneket tudott az első Scénic
Scénic-sajátosság (az újabbaknál csak a rövid verzióknál) a több magasságba is rakható, komoly teherbírású kalaptartó
2003-ban a második generációs, "kacsafenekű" Mégane sorozatával érkezett a Scénic második generációja is. Ekkor jelent meg a normál mellett a kezdetben mindenképp hétüléses Grand kivitel
A kétezres évekre aztán megérkezett a Citroën Xsara Picasso és a hétüléses Opel Zafira is. Mindketten a Mégane Scénic receptjét követték: a márka alsó-középkategóriás modelljére építkeztek. A 2003-ban debütált Scénic II azonban megőrizte a márka vezető szerepét a szegmensben. Két verzióval, a 4,3 méteres ötüléses és a 4,5 méteres, kezdetben csakis 7, majd 5 üléssel is kínált Grand Scénic kivitelben is érkezett. Nem mellesleg az alapjait adó Mégane 2003-ban ismét Év Autója díjat nyert. A Scénic pedig az előd fő ütőkártyáit hozta, jelentősen modernebb formában, meg persze még egy csokornyi kényelmi újítással.
Helykínálatával, anyagválasztásával, variálhatóságával és szolgáltatásaival is komoly lépés volt a Scénic II. Egyebek mellett automata rögzítőfékkel, navigációval, tologatható középső tárolóval
Emelkedőn elindulásnál óriási segítség, de minden egyes leparkolásnál, elindulásnál kényelmes az automata rögzítőfék. A második sori ülések nem csak előredönthetők, ki is vehetők, az első utasülés támlája is síkba hajtható
A 2009-ben debütált Scénic III elsősorban formai előrelépést hozott, de persze takarékosabb és egy hajszálnyit tágasabb is, mint elődje, ám nem hozott forradalmat
Már hét esztendővel ezelőtt, a 2009-es Genfi Autószalonon mutatkozott be a Scénic III. generációja, ami igazából nem hozott akkora előrelépést a Scénic II-höz mérten, mint az az elsőhöz képest. A dizájn persze teljesen új lett, itt először élesebben elkülönült egymástól a sima és a Grand változat. Utóbbi bumeráng alakú hátsó lámpát kapott, de ami még fontosabb: mindkét változat a szegmens legjobb második sori lábterét hirdette. Az utastéri rakodóhelyek űrtartalma minimális többlettel 92 literre nőtt, megjelent a parkolóradart kiegészítő grafikus parkolássegéd és a néhány alkalmazást, például képnézegetőt is adó fedélzeti elektronika.
A Scénic III esetén már mindkét középső sori ülés Isofix csatlakozós, ennek ellenére nehezen fér bele három gyerekülés. Fedélzeti elektronikája már egészen okos, a navigáció mellett már egy-két alkalmazást is ad
Már küszöbön a Scénic IV, ez egyelőre a normál verzió látható, hamarosan debütálhat a Grand. Egyebek mellett LED fényszórót, meg persze temérdek új sofőrsegédet is várhatunk tőle
Gyakorlatilag itt van már a Scénic IV, az első fotó alapján minden eddiginél kecsesebb formában. Az eddig látott normál verzió pedig szinte előrevetíti, hogy a Grand kivitel még a harmadik generációnál látottnál is jobban elkülönülhet. Egyelőre kérdés, hogy azt mikor láthatjuk. Akár már a jövő héten nyíló Genfi Autószalonon debütálhat, hiszen alighanem hagy oda is újdonságot a már e héten megmutatott "rövid" után a Renault.
Eddig 5 Scenic-em volt (2×1,5 dci, 1,6 i; 2,0i és 2,0 dci) Összesen 760 ezer kilométert tettem meg velük! Nagyon elégedett vagyok! Starapabíró és kiemelkedően kényelmes autók! A VW group autóihoz képest sokkal kevesebb szerviz és javítási költségekkel! Sajnos azokkal is van tapasztalatom!
Volt Avensis Versom is, ami szintén kiemelkedően strapabíró volt, de állandóan fájt benne a hátam és a legtöbb Renault extrát nem is lehet a Toyotákba rendelni…
Dikmá, ennek már nem kéne mennie, mert franszija. Megmondták marháék.
Az biztos! A legélhetőbb egyterűeket ők készítik, s nem a németek. A franciák filozófiája az, hogy az autót az ember köré építik, nem fordítva mint a németek. Ez az autóépítési filozófia a mindennapokban érződik a leginkább, amikor használod az autót. A Grand Sceincben minden kézre áll, s a funkciók maguktól érthetőek. Minden a te kényelmedet szolgálja. Remélem az új széria is lesz akkora dobás, mint a Scenic II volt a maga idejében.
Az egyterű-tervezéshez nagyon értenek a Renault-nál, de a PSA sem marad el nagyon. A Scénic olyan a Renault-nak, mint a Picasso a Citroennek vagy a Verso a Toyotának.