Családos iramban? BMW M340d xDrive teszt

A dízel kombi, ami mellé nem kell játszós autó!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan kérdőjelezik meg a dízel sportmodelleket, ez a BMW ráadásul még kombi is. A szép az egészben, hogy a teljesítmény, a praktikum és a fogyasztás terén is csak a pozitívumokat hozta, a kompromisszumokat pedig hírből sem ismeri.

Ha erre az autóra ránézel, akkor egy hármas kombit látsz, és kész. Nincsenek nagy vesék, sem dübörgő motorhang, csak a megszokott sorhat dízel BMW moraj, no meg az elegáns, mégis látványosan praktikus küllem, némi sportos fűszerezéssel. Pedig ez már nem "csak" egy M sport felszereltség, amit a 122 lovas 316d-re is kérhetsz, a 40d xDrive hajtás kizárólag úgynevezett "M modellként" érhető el. Tegyük tisztába, hogy mi ez: lényegében a konkrét M3 alatti legerősebb benzines és dízel hajtás kapja meg ezt a privilégiumot: csak a sportosabb, de még nem valódi M dizájnnal és a modellmegjelölése elejére biggyesztett "M" betűvel létezik.
Hirdetés
Ezért is kapja inkább a hétköznapi hármas orrát és hűtőrácsát, bár én ezzel nem feltétlenül értek egyet. Mert ha nem is a valódi M küllemet, de egy valamivel vadabb arcot kaphatna annál, amit egy dizájncsomaggal bármely hajtáshoz kérhetünk. Tényleg megérdemelné a megkülönböztetést a többi változattól, a motor ugyanis valami fenomenális benne, akár a modellmegjelölés előtti "M", akár az azt követő "d" szempontjait figyelembe véve.

Az előbbinél maradva a fő érdem a 700 newtonméteres csúcsnyomaték és a 340 lóerő, amelyet egy 3,0 literes, két turbóval megfújt dízelmotor ad le egy nyolcfokozatú Steptronic automatával párosítva az összes keréken: nem igazán akad ellenfele, főleg nem a magyar utakon.

Itt emlékeztetnék mindenkit, hogy a sokak számára ikonikus, a kétezres években a versenypályán és a videójátékokban is népszerű BMW M3 GTR homologizációs változata alig 10 lóerővel volt erősebb ennél a dízel kombinál. 1,88 tonnás puttonyosként ez 4,8 másodperces 0-100 gyorsulásra elég, ami viszont pontosan egyezik a már emlegetett utcai GTR adatával. Veszedelmes számok ezek, még akkor is, ha tényleg könnyen kezelhető és azt csinálja, amit mondasz neki, hiszen egy pillanat alatt ér el olyan sebességet, ahol már a legkisebb hiba is végzetes lehet. Rettegni mégsem kell tőle, ott van ugyanis a már említett "d" betű is a számsor végén ami egészen más elvárásokat kelt a hétköznapi emberekben. Bizony, nem csak a nyomatékát, hanem a takarékosságát is kiélvezhetjük a lágy hibrid dízelmotornak, az Eco Pro üzemmódot választva ugyanis rengeteg vitorlázásra, hosszas kigurulásokra és csendes, nyugodt közlekedésre, valamint mindenképp észrevétlen start-stopra számíthatunk. Országúton kompromisszummentesen vihető 5 liter alá a fogyasztása, ezt úgy értem, hogy amint 90-100 környéki tempóval haladva útban van valaki, akkor átnyomod sportba, és konkrétan elé teleportálsz. Autópályán a 130 km/órás sebesség tartásakor 5,2 liter a pillanatnyi fogyasztása, így az előbbi példához hasonló, dinamikus előzésekkel is

képes 6 liter alatt tartani az hosszú távú utazós átlagot.

Mindez egyedül a városban nem működik: ott csak akkor tudod a sokat emlegetett 316d-t szorongatni fogyasztásban, ha úgy is vezeted, mintha ez is csak 122 lovas lenne. Elvitathatatlanul hatalmas eredmény, hogy komoly odafigyeléssel rövidebb, városi távokon is tud 7 litert fogyasztani, de lássuk be, hogy aki egy alapdízel teljesítményére vágyik, az nem fogja közel a dupláját kicsengetni egy M340d-ért. Városban, normál használat mellett egy-két indokolt odalépéssel már a 10 litert közelíti az étvágya, ha pedig elkezded úgy használni, amire az M modelleket kitalálták, akkor bizony 15 liter környékére is felugorhat az átlag. Csak akkor már felmerül a kérdés: kit érdekel? Éppen ezért jó ez az autó. Akár a jó fogyasztás, akár a féktelen teljesítmény az aktuális célod, nem kell kompromisszumokat kötnöd. Legalább ilyen fontosak viszont az összkép szempontjából a méretei és az arányai, hiszen a sportos dízel mivolta mellett még "Touring", azaz kombi is. 4,71 méteres hosszával és 2,85 méteres tengelytávjával sokan a régi ötösökhöz hasonlítják. Én nem éreztem annyira nagynak, legalábbis kívülről semmiképp, ezért megnéztem, mennyire kell réginek lennie az emlegetett ötösnek. Tengelytáv terén az 1995-től forgalmazott, E39 kódú modellel mérhetünk holtversenyt, míg teljes hossz tekintetében még az 1987-től készült E34-es is meghaladja. Ez azt jelenti, hogy kisebbek a túlnyúlásai, valószínűleg az én szememnek emiatt nem egy 5-ös sorozat arányait adja vissza, hiába nőtt nagyot az utóbbi 10-15 évben.
Hirdetés
Bent már kicsit árnyaltabb a helyzet, ugyanaz történt az elmúlt generációkkal, mint a hétköznapi kompaktok világában. A nagyobb tengelytáv több hátsó lábteret enged, a jelentősen megnövekedett, esetünkben 1,83 méteres szélesség pedig már a 2003-tól gyártott, E60 kódú nagytesót szorongatja. Éppen ezért tágas és elegáns belteret kapunk, ami bár még mindig nem nagyautós, akár családi használatra is elég lehet. A műszerfal a megszokott BMW stílust és sajátosságokat hozza: remek anyagok, letisztult dizájn és könnyen átlátható kezelőfelület jellemzi. Ennél a modellnél is megéri a felárát az innovációs csomag részeként többek közt a lézerfényszóró és a digitális műszeregység, ennek ellenére továbbra is pozitívum, hogy nem egy hatalmas érintőkijelzőre került az összes kényelmi funkció vezérlője. Vannak persze olyan extrák is, amelyek nem érik meg az árukat. A legjobb példa erre - és ezt őszinte csalódásként írom - a 300 ezres felárú Harman Kardon hangcucc. A BMW saját hifijéhez ugyanis most volt először szerencsém tesztautóban, és nem egész 130 ezer forintért közel ugyanazt nyújtja, amit a márkás alternatíva: a magasak valamivel élesebbek a drágább hangcuccal, de hangerő és a mélyek terén körülbelül azonosan teljesítenek, végeredményben egyformán steril a hangzás. A parkolóasszisztens is kiemelkedő, de a legtöbben olyan keveset használják - főleg egy jól érezhető hármas kombiban, hogy én biztosan nem adnék érte 170 ezret. A tetőablak sem túl nagy, mégis több, mint félmilliót kérnek érte, az "M-csíkos" övek 100 ezres árcédulájáról nem is beszélve. Értem én, ezen extrák jelentős részére azért van szükség, mert "kell", de így már könnyedén 30 millió környékére jön ki a vételár.
Hirdetés
Praktikus oka tehát aligha akad annak, hogy az utolsó 1-2 milliót ráköltsük a hármasra, ráadásul most még csak azt sem lehet felróni nekem, hogy aki ilyet vesz, az nem a praktikusság szempontjai alapján dönt. Ez ugyanis még mindig egy család-kompatibilis, dízel kombi, abból is egy igen korrekt fajta. Alapesetben is 500 literes, a viszonylag alacsony tetővonal ellenére is jól pakolható csomagtere több mint elég, a 40-20-40 arányban dönthető hátsó támlákkal akár 1510 literesre bővíthető. Mindehhez alsó tárolórekeszeket, térelválasztó hálót, kampókat és még megannyi apróságot is adnak, komolyan vették a használhatósági szempontokat. Külön tetszett például a csomagtartó padlóján a gumírozott csíkozás, bár egy ilyen erős motorral inkább csak cukinak nevezném: ugyanúgy repült minden a komolyabb odalépéseknél, amikor a kilincs került menetirány szerint előre. Összességében tehát az M340d xDrive egy logikusan megmagyarázható sportautó és egy praktikus, de kompakt családi kombi egybegyúrva. Ha csak menni kell, akkor két gyereküléssel és jó pár bőrönddel a hátad mögött kényelmesen, kis fogyasztással autózhatod körbe a világot, ha pedig ledobnád a láncot, akkor pár gombnyomásra ő is levedli béklyóit, hogy keresztbe körzőzve felszaggathasd vele az aszfaltot. Sziluettjére és csomagtartójára mutogatva a feleségednek is megmagyarázhatod, hogy erre bizony szükség van, kényelmével és eleganciájával pedig bőven felülmúlja méretosztálya színvonalát. Mindezek mellé még akkor sem feltétlenül kell egy második autót tartani, ha néha a versenypályát is meglátogatnád, mert arra is alkalmas.
Értékelés
Pozitív
Kellően feszes futómű, jó kormányérzet, jól pakolható csomagtartó, kényelmes ülések elöl-hátul, erős motor brutális nyomatékkal, kiemelkedően jó fogyasztás
Negatív
Dízeles hangélmény, nincsenek "nagy vesék"
Árak
Tesztmodell alapára
22 848 000 Ft (2022.03.09.)
Tesztautó ára
28 334 000 Ft (2022.03.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Teljesítmény:
250 kW (340 LE) 4400 1/min-nél
Nyomaték:
700 Nm 1750-2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,8 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1-6,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4709 mm
Szélesség:
1827 mm
Magasság:
1445 mm
Saját tömeg:
1745 kg
Össztömeg:
2350 kg
Tengelytáv:
2851 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
500 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
880-970 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1390 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
990 mm
Csomagtér magassága:
480-710 mm
Csomagtér hossza:
1010 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1860 mm
Raktérnyílás szélessége:
1080 mm
Raktérnyílás magassága:
670 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
700 Nm 1750-2250 1/min-nél
Teljesítmény:
250 kW (340 LE) 4400 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,8 s
CO2-kibocsátás:
153 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1-6,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?