Csökkenést vártak, helyette emelkedik a benzin ára

Reménykeltő adatok érkezése után mégiscsak emelkedik a benzin ára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Természetesen a kiskereskedelmi árak továbbra is a befagyasztott szintjükön maradnak, ám a beszerzési ár tovább ingadozik.

Miután a múlt héten a Brent típusú olaj hordónkénti ára folyamatosan csökkent (6%-ot), illetve a forint is erősödni tudott a dollárral szemben – igaz csak 1 százalékot – több elemző is arra számított, hogy csökkenést láthatunk majd az üzemanyagok árában. Nincs kizárva, hogy ez estleg a hét későbbi részében bekövetkezik, ám előtte mindenképp egy emelkedésnek lehetünk tanúi. A Holtankoljak.hu információi szerint ugyanis a benzin drágulni fog.
Hirdetés
Szerdán a benzin beszerzési ára felfelé mozdul, bruttó 3 forinttal kell majd többet fizetni érte. Ugyanakkor a gázolaj ára nem változik. Ha nem lenne a kiskereskedelmi árakon a 480 forintos ársapka, akkor egy liter 95-ös benzinért átlagosan 591 forintot kérnének, míg a gázolaj literjének ára 674 forint lenne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?