Digitális műszerfal, galvanizált karosszéria – 30 éves a Tipo!

Veterán korba lépett a formabontó Fiat Tipo!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korának nem csupán egyik legmodernebb autója volt, pár évig nem is volt igazi kihívója. Akkor érkezett, amikor a nagyok éppen kezdték az új fejlesztéseket.


Rengeteg modell lépi meg idén a hazai veterán korhatárt, legutóbb épp a Toyota AE86-ra emlékeztünk, most pedig egy olaszon a sor. Bár korszerűségben olyan, mintha a két modell között lenne legalább tíz év különbség, és ez nem azért van, mert a japánok annyira le lettek volna maradva. A Fiat sietett túlzottan, a Tipo rendkívül modern volt a maga idejében, ma pedig nem csak ők, de az autós társadalom is büszkén gondolhat rá vissza. Bár sosem lesz annyira értékes és ritka, mint a korábbi olasz típusok, rendkívül sok újítást, érdekes, formabontó megoldást és korszerű biztonsági fejlesztéseket hozott abban a korban, ahol ez még egyáltalán nem volt jellemző.

A Fiat Tipo 1988. január 26-án lépett a nagyvilág elé, éppen 30 évvel ezelőtt.


A korszak, aminek közepén a Tipo érkezett, pont akkorra tehető, amikor a Kadett E már épp elavultnak kezdett tűnni, de nem volt ez másként a 2-es Golffal sem, az Escort meg csak egy komolyabb modellfrissítésen esett át. A Tipo pedig már nagyjából azon a szinten volt, amit az Opel csak az F Astra érkezésekor, a Volkswagen pedig a 3-as Golfnál hozott.

Az olaszok új kompaktja már moduláris padlólemezre épült.

Bár korabeli reklám propagandájában a Sierrával példálóztak, hogy még annál is tágasabb hátsó lábteret kínál egy kategóriával lejjebb, a keresztmotoros elrendezés ekkor már alapnak számított a kompaktok között. A Tipo padlólemeze viszont olyannyira jól sikerült, hogy később a Temprát is erre építették, valamint többek között a Lancia Dedrát, a második Deltát, és például az Alfa Romeo 155-öt, 146-ot.
A Tipo karosszériáját galvanizálták, ezzel alaposan megelőzve a rozsdásodási hajlamot, az 1993-as frissítés utáni modelleknél pedig egyáltalán nem is jellemző a rozsda. Hogy mennyire meglepte az autós világot, illetve mennyire meggyőzték az olaszok a szaksajtót is, jól bizonyítja, hogy

a Tipót 1989-ben Európa Év Autójának választották megelőzve a kor Passatját.

Egy kényes piacon, méghozzá Írországban is különleges elismerést kapott, saját Év Autója választásukon szintén elsőként végzett. Biztonságtechnikailag is egészen jól teljesített, az új karosszéria hatékonyan védte az utasokat, ám 1993-ban a sofőr légzsákot is kapott, valamint megerősítették az oldalsó merevítőket a keresztirányú ütközések védelme érdekében. A frissítés persze nem csak ezt hozta, öt évet kellett várni ugyan a háromajtós karosszériára, de a sportosabb Tipo is megérkezett, már a friss tekintettel, kicsit átdolgozott fényszórókkal és új hűtőráccsal.
Hirdetés

A Tipo először csak ötajtós kivitelben létezett, motorkínálata a karosszéria kis önsúlyára való tekintettel egészen apró, 1,1 literes, 56 lóerős motorral indított.

Ám ezzel nem csak ma, akkor is alulmotorizáltnak számított. A motorkínálat igencsak széles volt, már az első évben is kapható volt az 1,1-es mellett 1,4, 1,6 literes benzinesekkel, 1,7-es szívó és 1,9-es turbós dízellel. A benzines kínálat ezek után folyamatosan frissült, ráadásul nagyobb motorok érkeztek, mint a 8 szelepes 1,8 és 2,0 literesek, vagy a 16 szelepes 1,8 és 2,0 literesek, utóbbi volt a csúcs. A Sedicivalvole 148 lóerőt teljesített, amivel a kor Golf GTI-jét lesöpörte a színről. Futóművét a korabeli teszteken is kényelmesnek titulálták, a tágas beltér pedig igencsak aprólékos és jól megtervezett volt. Bár a kor dizájnhulláma a vonalzóval rajzolt idomoknak hódolt, az olaszok értettek ahhoz, hogyan tegyék mindezt izgalmassá és kényelmessé. A puha plüss szövetű ülések kárpitjából jutott például az ajtópanelekre is.
A modell legérdekesebb része természetesen a műszerfal volt, méghozzá a kezdeti modellkínálat DGT variánsaié. Ezt a három betűt a digit szóból rövidítették és az akkor ördögien modernnek számító folyadékkristályos digitális kijelzőre utalt.

A műszerfal sávos elrendezésén két szinten találjuk a hagyományos műszerek szerepét betöltő kis kijelzőket.

Olyan érdekességekkel egészítették ki őket, mint például a kiégett izzókra figyelmeztető piktogramok, melyek pontosan mutatják, melyik lámpatestben keressük a problémát. A megoldás látványos volt, ám folyamatos törődést igényelt, így akinek ma van ilyen és működik is, az igazán szerencsés, de nem mellesleg igencsak kitartó is. Az 1993-as frissítéskor ezt a remek extrát sajnos elvesztette, így aki ilyet keres, mindenképp az idősebb modellek között kutakodjon. A Tipo csúnyán öregszik, a kor sajnos nem bővelkedett az időtálló műanyagok termelésében, így ha a karosszéria nem is rohad, az utasterét elrágcsálta már az idő vasfoga.
Év Autója díj ide, korában rendkívül menőnek számító felszereltségek oda, a Tipo sajnos nem dúskált túlzottan az elismerésekben.

Már 10 évvel ezelőtt is leginkább az eldobós autó kategóriába tartozott, mára pedig a legtöbb el is kopott.

Bár a forma hasonlóan örökzöld, mint a B Corsa, vagy az első Ford Ka, mára nagyon kevés maradt, még kevesebb, ami működik is. Ám aki olcsón szeretne olyan autóval beszállni a veteránozásba, amivel még a mindennapi közlekedés sem fáj, annak most már nyitott a lehetőség, hogy OT rendszámozzon egy Tipót, amiből a Használtautó.hu hirdetései szerint még a legdrágább is 300 ezer forint alatt beszerezhető. Furcsán fog mutatni, és nem lesz könnyű mindent eredeti állapotába hozni, ráadásul akkor sem lesz túl értékes, ám eszmei értéke tagadhatatlanul magas lesz a hozzá értők körében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.18. at 13:45
    Permalink

    Bennem csak az maradt meg, amikor 1995.-ben 2 hétig kellett használnom egy ilyen 1,4-es változatot a saját Suzuki GTI-m helyett, hogy katasztrófa volt az egész autó és alig vártam, hogy visszaülhessek a sajátomba.

  • 2018.03.18. at 17:22
    Permalink

    A Lancia Thema nem erre a padlolemezre epult, az a 4-es platformra, azt a Saabbal (9000) Alfaval (164) es a Fiattal (Croma) kozosen fejlesztettek.
    A Tipora a Dedra epul.

    Fiatbol: Tempra, Coupe, Bravo, Brava, Marea, Multipla.
    Alfabol: 155, 145, 146, GTV, Spider, (156, 147, GT )
    Lanciabol csak a Delta 2, Dedra,( Lybra. )

    A zarojelesek egy kisse modositott valtozatat hasznaltak, nyujtott tengelytavval es tobb ponton atdolgozott merevseggel.

  • 2018.03.18. at 22:43
    Permalink

    Pár pont a Tipo születéséről:
    * A V.S.S. tanulmányautóban olyan vázat terveztek, amelyre több felépítményt lehetett készíteni komolyabb módosítások nélkül. Súlycsökkentés céljából különböző műanyag elemeket fejlesztettek, mint pl. a hátsó csomagtér ajtó.
    * A tanulmányautót az I.DE.A készítette és végül ők feleltek a Tipo külső formájáért a FIAT Centro Stile és az Italdesign-nal szemben.

    Csodálom, hogy az 500-asok cikkei után ilyen pozitív hangvételű írás is születhetett. A Tipo a maga idejében modern volt, de a FIAT akkor már 1984-ben kész volt a teljes modellpalettával (FIAT-Alfa-Lancia), csak befagyasztották a formákat és a technikát csiszolták tovább.

    A belső tér nagyságát többen éltették, de a Tempra-Dedra-155-öt a középkategóriába lőtték, pedig csak az alsó-közép kategóriába tartozott. Ez lehetett az egyik hibája a projektnek. Vittorio Ghidella különlegeset alkotott ezzel a technikával és kíváncsi lennék mi lett volna, ha nem fúrják ki 1988-ban a cégtől.

    A Tipo biztonságát az első szériánál is különlegesnek mondták, de a 90-es évek elején az auto-motor-sport több töréstesztet is végzett, ahol a Tipo sem szerepelt túl fényesen.

    “Már 10 évvel ezelőtt is leginkább az eldobós autó kategóriába tartozott, mára pedig a legtöbb el is kopott.” – ezt a részt nem is értem. A FIAT-ok sosem tartoztak masszívan a 20-30 éves használt autó piachoz. Voltak kelendő modellek, de az értékvesztés mindig hamar jött. Nem nagyon van más autó sem, ami 20-30 évesen élte a fénykorát.

    “Korának nem csupán egyik legmodernebb autója volt, pár évig nem is volt igazi kihívója” – ezt szeretném én is hinni, de az eladási számok sajnos nem ezt mutatták.

    A Tipo-t a Golf vetélytársának tervezték, de nem sikerült megközelíteni sem. Olaszországban nagy siker volt az autó, viszont Európában nem tudta meggyőzni a vásárlókat. A szülőhazájában közel annyi fogyott, mint Európa többi országában összesen. Míg a Tipo eladásai a legjobb időszakokban 350 000 – 400 000 darab körül mozogtak, addig a Golfból 650 000 – 700 000 darabot adtak el Európában éves szinten.
    Európában összesen 1 905 276 darabot gyártottak a kompakt FIAT-ból. Sajnos az azóta megjelent alsó-középkategóriás FIAT-ok nem tudták megismételni a Tipo első generációjának eladási számait.

    • 2018.03.19. at 11:06
      Permalink

      A Tempra, Dedra, 155 es kesobb a Marea is a kozepkategoriaba volt sorolva, de amig az elso haromnal abban a korban rendben volt a belteri meret a kozepkategoriaban, addigra kesobb mar nem.
      Illetve nem csak a meret miatt toltak feljebb, mas es tobb extra, kenyelmi berendezesek, ugyesen tudtak ezekkel tologatni a modelleket.

      Nem veletlen, hogy kesobb a Lybra, 156 egy kicsit nyujtott tengelytavu Tipo padlolemezre epult.

      Egyebkent egy C, A4, 3 stb sem volt nagyobb belul (soot), mint egy 155/Dedra.

  • 2018.03.18. at 22:57
    Permalink

    1992-ben az akkori főnököm vett egy ilyen Tipot. 1.6-os benzines volt, a leggyakoribb kék színben és a digitális műszerfallal. A kocsi 3 éves volt és 670 ezerért vette, akkor kb. 12-13 ezer Ft volt a fizetésünk (a főnöknek talán 20-25 ezer). Ez a kocsi akkor egy csodának számított, kitüntetés volt, ha valahova elvitt vele. Egy űrhajóban éreztük magunkat. Volt, hogy becsengettek hozzá, hogy megvennék a ház előtt álló autót. Hozzá kell tenni, hogy szépen rendben tartotta, és szép alufelnik voltak rajta. Pár év múlva aztán több ismerősömnek is lett ilyen.

  • 2018.03.19. at 08:06
    Permalink

    1988, gyakorlatilag ez a modell küzdötte végig a 90-es évek elejét.
    Lehet hogy a a Golf speciel akkor egy ősöreg vacak volt (a középszerű II-es még három évig küzdött a japán rohammal), de ennek az autónak a formavilága már a bemutásakor ódiatúbb volt mint a korabeli jobb japánok.
    Az egy dolog hogy a 83-as Lancer szebb, modernebb volt, de jött a 90-es éveket megjósoló, harmonikus és műszakilag fejlett 88-as majd a 91-es. Mire a megmentő Brava magérkezett a Tipo 3 hatalmasat fejlődő Lancerrel kellett volna hogy megküzdjön…
    A Corlla nem volt akkora durranás, de azért az E10 helyett józan ésszel senki sem választott volna Tipót, de még a 88-as E90-es is szimpatikusabb volt.
    A Mazda és a Nissan picit bealudt és csak a 94 körül hozott ki igazán jó konkurenset, de azért a Sunny és a 323 sem volt rossz autó, sok elektronikával alapáron, 16v motorokkal és rengeteg érdekes fejlesztéssel.

    Persze akkoriban is voltak nagyokosok akik lelkesen hozták a szaksajtót, hogy a japánok azok nem tudnak autót építeni, és bár vannak gyanús jelek, hogy pl az ADAC nál jobban szerelnek, mint az európai konkurensen, mással nem tudtak érvelni, minthogy azok majd 3 évesen szétesnek varázsütésre, mert a 3 és a 4 éves között volt egy szakadék (valójában ott volt egy modell és korszakváltás sok japánnál, de ami 2 évesen megbízhatóbb volt az sajna 8 évesen is az maradt).

  • 2018.03.19. at 08:27
    Permalink

    Az “eldobhatóságról”, egy 91-es Tipo ránézésre 2-3 generációval festett régebbinek, mint egy akkor friss Golf Lancer, Corolla, de még az előző generációs (kifutó) autókkal szemben sem volt előremutató. Ott volt a 91-es Civic azzal a lélegzetelállító formával (azóta kicsit beszürkült mert mindenki abba az irányba ment el, de 91-92 körül az mekkorát ütött!!!) és Vtech/VTi motorokkal (91 körül már sokkaknak leesett, hogy a japánok nem eldobható autókat gyártanak).

    Persze hogy egy Tipót nem akart senki sem megvenni. Érdekes módon pár év múlva a japánok épp léptek vissza a modellváltással. Szinte mindegyik modelljük gagyibbnak hatott, mint az előző, lásd békaszemes Corolla, 6 gen civic, bár a Hondán segített a Rover alapú 5 ajtós), de muszáj volt valamit villantani a biztonsági normák miatt.

    96-ra pedig kijött a Brava ami nem csak műszakilag de formára is modern volt…

    • 2018.03.19. at 11:00
      Permalink

      A Brava/Bravo/Marea muszakilag teljesen megegyezik a Tipoval, es meg sok mas modellel is, lasd a fenti hozzaszolasom.

      Arra azert kivancsi lennek, hogy a kettes Golf mitol volt modernebb mint a Tipo, vagy a 3-as ami szinten a kettes padlolemezere epul, buta hatso futomuvel, odivatu gyengen extrazhato belterrel.
      A modernseg nem csak formabol all, muszakilag a Tipo rendben volt, a szogletesseg pedig vagy bejon valakinek, vagy nem.

      Nagyon jo lenne, ha a Fiat ilyen teren ma is ott tartana mint anno a Tipo megjlenesekor, es lennenek olyan reszletek, mint a vilagito bajuszkapcsolok, tekerentyuk, hamutartok (elol hatul egyarant), gombok stb.

      • 2018.03.21. at 12:22
        Permalink

        “A Brava/Bravo/Marea muszakilag teljesen megegyezik a Tipoval”

        Na ekkora hülyeséget is régen olvastam :D. Még a platform sem azonos úgy, ahogy a hitvány 1.9 szívódé-t leszámítva, amit egy rövid ideig beletettek, a diesel motorpark sincs köszönőviszonyban a Tipo diesel motorjaival. A benzinesek sem azonosak “teljesen”.

        Ennyi erővel az Uno F.I.R.E. is tök azonos a Fiat Linea 1.4 T-Jetjével csak mert onnan származtatható. 😀

          • 2018.03.21. at 19:43
            Permalink

            Persze, letezik, nem is egyszer.De most szo sincs errol.

        • 2018.03.21. at 19:40
          Permalink

          Ugyan ugy a Tipo platformra epul a Bravo/Brava/Marea trio es az akkor bemutatott Alfak (145/146).
          Mielott kioktatsz, nezz korul. 🙂
          Nem irtam egy szoval sem, hogy a motorok azonosak.

  • 2018.03.21. at 20:55
    Permalink

    Pontosabban ugy korrekt, hogy a Bravo/a olaszokat idezve csak atfesulese a Tipoenak, amit atkereszteltek C platformra, (a belso kodneve tovabbra is Type Two, csak rev2 utotagu) de valtozatlan a tengelytav, a felfuggesztes stb. Ezt a Bravo bemutatojakor meg is emlitettek, eleg fellapoznod a korabeli olasz sajtoanyagot. Nem is csoda, a Tipo platform kifejlesztesere rengeteget koltottek, csak igy volt kifizetodo.
    A 156/Lybra pedig a rev3, megnyujtott (6cm) tengelytavval, es mind a ket modell eseteben mas felfuggesztessel.

  • 2018.03.23. at 10:52
    Permalink

    A 127-es Fiathoz volt szerencsém. Kicsit szűk, mondjuk ki majdnem minikocsi volt, de óriási lépés a farmotoros Fiatokhoz képest. A 900 ccm motorja is rendben volt, vitte a kocsit. Ami nem tetszett benne az úttartása volt. Igaz toronymagasan a farmotorosokhoz képest, de nem volt stabil. Nem vezettem Tipo-t, de feltételezem, hogy a Tipo egyenesfutása sem érte utól a jobb kocsikat.

  • 2020.03.22. at 22:12
    Permalink

    Nem szokásom irkálni,de van pár komment,amire kell írni. 1999 Ben nagyszüleim 0 km és Suzukijat én vittem haza a szalonok,nekem tempàm volt,pont fordított volt az érzésem,mint egy hozzászónak.rosszul voltam a suzukitol…no de nem is ez a lényeg..igen. 1988 ban valóban ámultunk a Tipo láttán. Én spec soha nem mernek egy japán autóhoz sem. Nekem nem számítanak,hidegen hagynak,sőt nem is léteznek,igaz ez a németekre is. Az elmúlt 26 évben bőven lett tapasztalatom a Fiát, vagy Lancia, sőt az Alfa Romeo vl is..soha sem kellett megbízhatóbb autóra vágynom,mivel ,biztos csak szerencsés voltam”…. Mind tökéletesen megizhatoak voltak. Vontattám pár éves Mazdat,…stb.. következő 26 évben is maradok a jó bevált márkánál…. Elkezdtem a gyűjteményemet.. uno,Tipo, és lesz még pár ami nekem mindennel többet ér..

Vélemény, hozzászólás?