Döbbenetes balesetet rögzített a Magyar Közút kamerája!

Ha nem látod, el sem hiszed, mekkora őrültségeket képesek csinálni az utakon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az M25-ös és M3-as autópálya csomópontjában rögzített egy szinte hihetetlen balesetet a Magyar Közút kamerája múlt hét pénteken. Jól vizsgázott azonban a vétlen Renault Grand Scenic.

Félelmetes látni, ahogy egy utánfutóval a háta mögött hajtott fel az M25-ös autóútról az M3-as autópályára egy pickup. A jármű 67 éves sofőrje az M3-asra felhajtó ág végén teljesen váratlanul és szabálytalanul elkezdett megfordulni a menetiránnyal szemben. Sajnos több jármű is közledett, egyiküknek esélye sem volt elkerülni az ütközést, és nagy erővel becsapódott az autópályán szabálytalanul megforduló járműbe. Az ütközés erejétől a pickup utánfutója leszakadt és az árokba gurult, majdnem újabb bajt okozva a felhajtón közlekedőknek. A pickupba ütköző autóban egyébként 4 gyermek és 2 felnőtt utazott. Csak a szerencsén múlt, hogy ebben a balesetben csak könnyebben sérültek a szereplők.
Hirdetés
A kérdéses csomópontban egyébként minden szükséges előjelzés adott volt: előjelző és kötelező haladási irányt jelző táblák, maguk a burkolati jelek és a felhajtó ág vonalvezetése is mind egyértelműen úgy volt kialakítva, hogy a sofőrök számára ne legyen kérdés, hogy mely irányba kell haladniuk. A felvételeken jól látszik a balesetet okozó jármű mozgásából, hogy egy ideig szabályosan haladt a felhajtó ágon, de annak M3-as autópályába való csatlakozásánál érthetetlen módon meggondolta magát. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, ha eltévesztünk egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljunk meg vagy tolassunk vissza! A hazai gyorsforgalmi utakon sűrűn találhatóak úgynevezett különszintű csomópontok, amelyeken keresztül biztonságosan lehajthatunk és megfordulhatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.09.14. at 22:40
    Permalink

    Ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám: a Renault-Nissan konszern állapotképét láthatjuk a képen. A Nissan és a Renault is romokban 😀

  • 2020.09.15. at 07:32
    Permalink

    Nem az a lényeg, hogy mennyi idős volt a vétkes sofőr, vagy hogy férfi vagy nő volt-e, Nissan vagy BMW! Tudatosítani kell az emberekben, hogy egyrészt ismerni kell a KRESZ-t és annak jelzéseit, tábláit (és szabályait), másrészt – és ez a legfontosabb – meg kell tanulni azt, hogy ilyen helyzetekben nem pánikolunk, nem variálunk, vagy nem ötletelünk, hogy “húúú, itt most balra, aztán majd…”…NEEEM!
    Tessék megtanulni, hogy ilyenkor ez a legrosszabb!
    Inkább menjen fel a pályára rendesen, aztán ~5-10km múlva a következő lehajtónál kimenni és kész!

Vélemény, hozzászólás?