Durván megdobja a fogyasztást a tetőn szállított kerékpár

Sokat spórolhatunk az autó hátuljára szerelt kerékpártartóval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

100 kilométeren akár 2500 forint többletköltséget is okozhat két bringa a kocsi tetején.



Aki használt már tetőre szerelhető kerékpártartót, az tisztában lehet annak hátrányaival: nehézkes és időigényes a bringák felhelyezése, és akár már rövid úton is súlyos fogyasztásnövekedést okozhat a légellenállást jelentősen növelő rakomány. Az ADAC egy kísérlet során megállapította, hogy két kerékpár a tetőn 41%-kal fokozza a fogyasztást, míg ha az autó hátuljára, vonóhorogra, vagy ferde csomagtérajtóra illeszthető hordozót használunk, akkor "csak" 18%-kal nő az autó étvágya.
A jelenlegi németországi üzemanyagárak mellett 50 km-en akár 4 eurós többletköltséget is jelenthetnek a tetőre pakolt bringák, azaz egy balatoni hétvége akár 5-6000 forinttal is többe kerülhet, ha tetőcsomagtartót használunk. A tételt egy dízel Opel Zafirával igazolta a német autóklub: 130 km/h-s tempóval száz kilométert megtéve 2,43 literrel fogyasztott többet az autó tetején a bringákkal, mint anélkül, viszont a farára szerelt tartóval csak 1,06 liter volt a differencia.

Benzines autóval természetesen még nagyobb lenne a fogyasztásnövekedés, ezért az ADAC azt javasolja, hogy tetőn legfeljebb egy bringát vigyünk, és azt is csak rövidebb távra, és ha a kerékpárt az utastérben is el tudjuk helyezni, akkor inkább válasszuk azt a lehetőséget, mert sokat spórolhatunk vele.
A másik tanácsuk, hogy a takarékos vezetéshez ne pörgessük a motort, hanem mielőbb kapcsoljunk fel a magasabb fokozatokba, mert a késői váltásokkal akár 30%-kal is ronthatjuk a fogyasztást. Egy autó, melynek fogyasztása 50 km/h-s sebességnél ötödik fokozatban 4 l/100 km, harmadik sebességi fokozatban ugyanennél a tempónál akár 1 literrel is többet fogyaszt, ami 25%-os különbséget jelent, úgyhogy nagyon nem mindegy, hogy milyen helyzetben melyik áttételt választjuk.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    Nagyon igazad van, ez a cikk egy baromság!
    Nem is tudom, felfogni, hogy ezt józan ember írta.
    Az tény, hogy többet eszik, mert légáramlat, meg stb.
    De ez szinte mérhetetlen. Olyan mint az üzemanyag-tablettás pilótajátékba a 5-7% fogyasztás csökkenés, az is méretetlen.

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    Az a baj, hogy nagyon sok hátra rakható szállító van, amit szabálytalanul használnak a tulajdonosok (bár sok esetben a bolt felelőssége, hogy nem hívja fel erre a figyelmet): kitakarja a rendszámtáblát és/vagy a világító berendezéseket. Ami szállítónak van lámpája és rendszámtábla-tartója, azok többnyire vonóhorogra rakhatók és 70-80e Ft-tól vannak. Városban, rövidebb távra a tetőre szerelhetőknek igenis van létjogosultsága (főleg, hogy olcsóbb, ha az ember csak 1-2 bringát visz).

    Azon kívül személyes tapasztalataim alapján teljesen hamis a 40% plusz. A szállító keresztvassal (csomagtartóval) folyamatosan fent van az 1,4-es kombi Stilo-n, és így járok városban 6,6-tal, országúton 6,2-vel. Tény, hogy pályán, 100-120 km körül és fölött már nem lineárisan nő a fogyasztás a sebesség növekedésével.

    Gáspár Tamás, BrinGáspár

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    Azért egy komolyabb bringát szívesebben szállítok a tetőn, mint a vonóhorgon. Nagyobb biztonságban van fent, mint hátul. Gondolj bele ha egy elbambult autós belédjön.

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    Nem csak a felület növekedése számít, hanem a tetőn lévő kerékpárok légellenállási tényezője is. Ettől függetlenül, én is sokallom a 40%-ot, bár ez, motor kérdése is. Egy kisebb benzinesnek, többet számít, mint egy nagy dízelnek.

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    2,43 literes a fogyasztásnövekedés? A címben 2500 forint többletet írnak. Itt valaki kurvára nem tud számolni, mert így 1028 forintra jön ki egy liter üzemanyag. 2500-ért jelenleg majdnem 6 liter üzemanyag kapható, ekkora fogyasztáskülönbség lehetetlen a bringák miatt. Baromság az egész.

    Üdv.

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    Nem igaz a cikk! Alig észrevehető a fogyasztáson a kerékpár szállítás. Eleve óvatosabban vezetsz, ha fent vannak a biciklik. Mi van a magyar jogszabállyal, hogy nem lehet áttenni a rendszámot a tartóra (Nem lehet levenni a gépjárműről!!)

Vélemény, hozzászólás?