Egymásnak ereszették a Teslákat, mutatjuk a leggyorsabbat

A két legdrágább Tesla legerősebb változatai feszültek egymásnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Háziverseny keretében állt rajthoz a Tesla két csúcsmodellje, de vajon a sirályszárnyas X vagy a koros S a legfürgébb?

Nem a Tesla volt az első, aki széles rétegeknek kínált elektromos autót, de a teljesítményorientált villanyautózás kétségkívül hozzájuk kapcsolható. Az amerikai cég nem a spórolás oldaláról közelített, inkább az IT szerű megközelítésre és a bőséges dinamikára helyezték a hangsúlyt. A Tesla nem arról híres, hogy gyorsan cserélgetné a modelljeit, inkább fejleszti azokat, így például a Model S-ből idestova több mint 10 féle változat készült, folyamatosan növelve a teljesítményt, a kapacitást és a hatótávot. 2012-ben még létezett 60 kWh-ás, 367 lóerős verzió, ma csak 100 kWh-ás kapacitású és minimum 671 lóerős Model S érhető el. Utóbbi változat P100D névre hallgat, de nem ez a leggyengébb versenyző, a Model X szintén P100D kivitele 534 paripát vonultat fel. Mindkét modellből érkezett Raven változat, ezek egyformán 778 lóerősek, a csúcsot a furcsa kormányú Plaid változatok képviselték egészen őrült 1020 lóerővel. A különböző verziók között akad némi súlykülönbség, a Model X 2500 kiló, a Model S 2,2-2,3 tonna körül mozog.
Hirdetés
A verseny a villanymotoroknak köszönhetően csendben zajlott, a végeredmény nem tartogatott nagy meglepetést. Az autók a teljesítmények sorrendjében értek célba, azonos lóerőszám esetén mindig a könnyebb és áramvonalasabb Model S győzedelmeskedett.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.04.20. at 18:00
    Permalink

    Felfoghatatlan hogy a semmiből érkező startup kifújja a 100 éves nagymúltú európai és fejlesztési potenciáljára mindig büszke japán gyártók orrát.

    Ezek az autók Lamborghiniket esznek a negyedmérföldön, és figyelemre méltó Nürburgring rekordokat tudnak összehozni. Még a batár X is olyan súlyelosztással bír amiről az ICE modellek csak álmodhatnak.

    És miközben a hagyományos gyártók izzadnak hogy valami elfogadható konkurenset állítsanak a világ egyik legnépszerűbb autójának, a Tesla saját világméretű töltőhálózatot épített ki.
    Szóval tényleg le a kalappal Musk előtt, mert tényleg igazi visionary.

    • 2024.04.20. at 20:51
      Permalink

      “igazi visionary”
      Neki volt pénze a víziói megvalósítására és bejött mert szisztematikusan fektetett bele a működőképes ma már ahhoz fejlett akkumulátortechnikán alapuló autóipari állóvíz felfrissítésébe.
      Nem volt nehéz “kipicsázni” az elavult alternáló mozgást szarrá csiszoló autóipari technikát ha hatékonyságra még mindig a legjobbak 50 százalék körül járnak nyomatékpótlással (turbo) lélegeztetve indulnak meg. A villanymotorok meg azonnal ugranak 90 százalék hatékonyság körül vannak, és még nincsenek is a fejlettségük utolsó fázisában mint a robbanók.
      Ötletet meg ma már pár sport/verseny autó megvásárlása után lehet meríteni/lemásolni mint azt a nagyok is teszik. Vannak tervezőprogramok/tervezőzsenik amik akik megvehetőek.
      A nagy ütése Musknak mégsem ez hanem a Space X.
      Ott is létező technikákat vesz át és csiszol tovább de hogyan teszi ezt az nem mindegy.
      Nem csak fel kell lőni tudni a rakétát az sokaknak megy, de ahhoz hogy ez ne lezuhanva roncsként térjen vissza hanem le is tudjon szállni épségben na ez már tudás, meg az is hogy csak ő csapata tervezi a leendő emberes marsutazás egyik legfontosabb elemét. Csókolom ehhez képest a szaros multi autóipari cégek hol tartanak…

Vélemény, hozzászólás?