Egyre népszerűbbek a négyévszakos gumiabroncsok

Esik a kereslet gumiabroncsok iránt, csak a négyévszakosok tudtak némi növekedést felmutatni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tavalyi csökkenő tendencia idén is folytatódik, méghozzá nem is kevéssel, a visszaesés kétszámjegyű.

Közzétette első negyedéves jelentését a Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (European Tyre and Rubber Manufacturers' Association - ETRMA). A tavalyi trend tovább folytatódik, azaz egyre kevesebb gumiabroncsot vásárolnak az autósok. A számok mögött kizárólag a használt járművekre vásárolt köpenyek szerepelnek, az autógyártók által beszerzett mennyiség ebben a statisztikában nem szerepel. A tavalyi év második felében tapasztalt csökkenő tendencia idén is folytatódott, 2023 első negyedévében 12%-kal kevesebb gumi fogyott 2022 azonos időszakához képest. Az enyhülő telek Európa egyre nagyobb részén kérdőjelezik meg a téli gumiabroncsok létjogosultságát, de persze a háború okozta inflációról sem szabad elfeledkezni. Vélhetően sok tulajdonos tolta el az abroncsok cseréjét a bizonytalan gazdasági helyzet miatt. Egyedül a már említett négyévszakosok piacán történt enyhe emelkedés.
Hirdetés
Nem csak a személyautókra, hanem a teherjárművekre és a buszokra vásárolt abroncsok mennyisége is csökkent, ezen a piacon 18%-os a zsugorodás, a mezőgazdasági gépeknél történt a legnagyobb visszaesés, itt 39% a mínusz. A motorkerékpárokra szánt gumikból sem fogyott annyi mint tavaly, itt 3%-os a visszaesés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?