Egyre súlyosabb az AdBlue hiány, betárazni mégsem érdemes!

Már mindenütt érezni az AdBlue hiányt, de magaddal is kiszúrsz, ha feleslegesen vásárolsz be!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több hazai kúton sem tudnak AdBlue folyadékot adni, de ettől nem az autósok lesznek komoly bajban. A teherfuvarozást és a mezőgazdaságot sokkal inkább érinti a probléma, ugyanis a személyautók sokkal ritkábban igényelnek újratöltést.

Néhány napja számoltunk be az AdBlue hiányról, aminek fő oka, hogy több európai gyárban leálltak a termeléssel, vagy csak nagyon keveset állítanak elő az adalékanyagból. A probléma hátterében a földgáz világpiaci árának jelentős drágulása áll, ez ugyanis elengedhetetlen a folyadék előállításához. Erre jött rá egy felvásárlási láz is, amelynek során olyanok is betáraztak, akiknek nem kellett volna, ugyanis az autójuk nagy valószínűséggel utántöltés nélkül fogja kibírni a hiányhelyzet megszűnéséig. A személyautóknak ugyanis nincs szüksége napi- vagy heti rendszerességű utántöltésre, ellenben a teherautókkal, kamionokkal és mezőgazdasági gépekkel.
Hirdetés
Ha pedig ezekből a hatalmas járművekből fogy el az adalék, akkor vége a játéknak, egy korábbi, kamionokkal foglalkozó cikkünkben is kifejtettük, hogy ezek hordják az árut a boltokba, az üzemanyagot a kutakra, az alapanyagokat az élelmiszerekhez, az alkatrészeket a gyárakba, lényegében mindent.

Hazánkban körülbelül 33 ezer teherautót érint a probléma, a MOL éppen ezért október 25. óta korlátozza az egy fő által elvihető mennyiséget: tankba töltve maximum 100 liter, kannás kiszerelésben maximum kettő vihető.

Közleményükben ezt a következőkkel indokolták: "A közép-európai műtrágyagyárak az elszálló földgázárak hatására erősen korlátozzák, több esetben le is állították már a gyártásukat. A visszafogott termelés következtében az elmúlt hetekben AdBlue ellátási problémák tapasztalhatóak a piacon és a helyzet várhatóan tovább fog romlani." Ha elfogy az adalék az ezt igényló dízelekből, attól még elméletben működőképes marad az autó, "csak" a környezetvédelmi normáját nem fogja tudni teljesíteni. Emiatt néhány figyelmeztetés után az elektronika letiltja a motor működését. A Sonline, avagy Somogy Megye netes hírportálja helyi szinten is foglalkozott a problémával, de ettől még valószínűleg nem csak az adott megyében igaz, amiről írnak. Cikkükben kitértek többek között arra is, hogy a helyi kutak jelentős részén már most sincs az adalékanyagból. Helyi vállalkozókat is megkérdeztek, akik a hiánynak hála veszélyben látják a megélhetésüket, mert ha nem találnak AdBlue folyadékot záros határidőn belül, akkor nem fogják tudni használni a munkavégzéshez elengedhetetlen járműveiket. Ahol még kapható az adalékanyag, ott valószínűleg jóval drágább a megszokottnál, illetve mennyiségi korlátozás vonatkozhat rá. Ezekkel az intézkedésekkel a további betárazás ellen védekeznek az árusítóhelyek.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy - főleg személyautósként - nem célszerű felhalmozni a folyadékot, mert lényegében az autózás és az evés közül választ rosszul, aki a munkaeszközök elől viszi el, akár teljesen feleslegesen a jelenleg meglévő készleteket.

Mivel globális a probléma, és mindenkit érint, ezért valamilyen módon folytatódnia kell az előállításnak, ha máshogy nem, akkor jóval drágábban, ami pedig az előállított és szállított termékek árán fog meglátszani. Magánszemélyként a legjobb amit tehetünk, hogy csak annyit vásárolunk a folyadékból, amennyire tényleg szükségünk van, és reménykedünk, hogy hamarosan születik valamilyen formájú megoldás a problémára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.10.26. at 22:32
    Permalink

    Főleg a Daimler motorok hajlamosak letiltani teljesen az indítást. Az IVECO motorok esetében pl. amúgy is gyakran volt probléma az AdBlue rendszerekkel az SCR-only megoldás miatt, viszont csak a teljesítményt korlátozzák limp home módban (közlekedésre képes marad a jármű). Gyakran pár kilométert meg lehet még tenni, ha egyszerűen csak lehúzza az ember az AdBlue tartály érzékelőjét – reseteli a hibajelzést – viszont érdemes észben tartani, hogy a hatóságok bármikor kiolvashatják a hibakódokat és jajj annak a fuvarozónak, akinél előjön az emission warning üzenet. Na persze nem Magyarországról van szó – a dánok és a svédek biztos szoktak ilyen ellenőrzéseket csinálni kamionosokkal, talán újabban a németek is – kifejezetten a kelet-európai kiüttetett AdBlue-s olcsójánosokra utaznak.

Vélemény, hozzászólás?