Együtt jobb lesz? Michelisz és Wéber most megmutathatja

WTCC-rajt magyarokkal Monzában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétvégén elrajtol a túraautó-világbajnoki szezon kétszer annyi magyar indulóval, mint tavaly, a gyári Chevyken túl több komoly ellenfél vár a megerősödött zengősökre.

Ma az edzésekkel kezdetét veszi a 2012-es túraautó-világbajnoki (WTCC) szezon Olaszországban, Monzában, a sorozat első két versenyét immár két pilótával várja a Zengő Motorsport: Michelisz Norbert mellett ugyanis Wéber Gábor szintén "magyar", narancs-fekete BMW-vel áll rajthoz. Ami az abszolút értékelést illeti, a gyári Chevrolet-csapatot legfeljebb megszorítani lehet, verni nemigen, a mieink szeme előtt reális célként a függetlenek számára kiírt Yokohama-kupa elhódítása lebeghet. A Volvo lelécelt, jött bezzeg a Ford, szép a mezőny, érdekes meccsek elé nézünk. Hogy az idei szezon beharangozóját egy kis emlékezéssel kezdjük: a tavalyi év nem úgy sikerült Norbi számára, mint ahogy azt eltervezte. Az elsőkerekes SEAT-ról hátulhajtó BMW-re váltástól azt remélte, mind azt reméltük, hogy futamo(ka)t és Yokohama-kupát fog nyerni, abszolútban meg a gyári Chevy-alakulat közvetlen közelében végez. Nem így lett. Eleve - kényszerűségből - kihagyta az évnyitót, aztán meg sokat szenvedett az új technikával, s bár a Hungaroringen kitűnően szerepelve dobogós lett, a későbbiekben alig termett számára babér. Volt, hogy az élről esett ki, volt, hogy a hátsó régiókban csatározott, végül a Yokohamában a negyedik, összetettben a kilencedik hely maradt az övé. De vissza a jelenbe, mert nyakunkon a rajt Monzában, ott, ahol tavaly Rob Huff (Chevrolet) nyerte mindkét futamot, s ahol Norbink negyedik és hetedik lett.
WTCC 2012 versenynaptár

futam dátum helyszín
1-2. március 11. Monza, Olaszország
3-4. április 1. Valencia, Spanyolország
5-6. április 15. Marrakesh, Marokkó
7-8. április 29. Slovakia Ring, Szlovákia
9-10. május 6. Mogyoród, Magyarország
11-12. május 20. Salzburg, Ausztria
13-14. június 3. Estoril, Portugália
15-16. július 22. Curitiba, Brazília
17-18. szeptember 23. Sonoma, USA
19-20. október 21. Szuzuka, Japán
21-22. november 4. Sanghaj, Kína
23-24. november 18. Makaó

A program úgy fest, hogy csütörtökön öt etapban edzegetnek, állítgatnak a srácok, miként még pénteken is, hogy aztán szombaton 14:30-tól már az időmérő következzen. A vasárnapi első futam 13:20-kor, a második 17:05-kor startol.
A Zengő Motorsport kétautós csapattá válása papíron előny, hiszen így segítheti egymást a két pilóta (infókkal, de szélárnyékkal is). Az ellenfelekről előzetesen legyen elég annyi, hogy Michelisz korábbi riválisai közül idén nem találkozik a csomó galibát okozó Nykjaerrel és Poulsennel sem - a két dánból utóbbinak az autóját "örökölte" meg Wéber... A gyári Chevrolet-armada három ásza mellett Tarquini és Monteiro új, ugyancsak gyári motoros SEAT Leónja is roppant erősnek ígérkezik, illetve hát félgyári Cruze-okkal dönget a svéd bajnok Rydell és nem ragozzuk, íme táblázatba szedve:
WTCC 2012 mezőny
Yvan Muller (francia) Chevrolet Cruze 1.6T Chevrolet
Robert Huff (brit) Chevrolet Cruze 1.6T Chevrolet
Alain Menu (svájci) Chevrolet Cruze 1.6T Chevrolet
Rickard Rydell (svéd) Chevrolet Cruze 1.6T Chevrolet Motorsport Sweden
Alex MacDowall (brit) Chevrolet Cruze 1.6T bamboo-engineering Y
Pasquale di Sabatino (olasz) Chevrolet Cruze 1.6T bamboo-engineering Y
Gabriele Tarquini (olasz) SEAT León WTCC Lukoil Racing Team
Alekszej Dudukalo (orosz) SEAT León WTCC Lukoil Racing Team Y
Tiago Monteiro (portugál) SEAT León WTCC Tuenti Racing Team
Pepe Oriola (spanyol) SEAT León WTCC Tuenti Racing Team Y
Darryl O'Young (hongkongi) SEAT León WTCC Special Tuning Racing Y
Tom Boardman (brit) SEAT León WTCC Special Tuning Racing Y
Andrea Barlesi (belga) SEAT León WTCC Sunred Engineering Y
Fernando Monje (spanyol) SEAT León WTCC Sunred Engineering Y
Michelisz Norbert (magyar) BMW 320 TC Zengő Motosport Y
Wéber Gábor (magyar) BMW 320 TC Zengő Motorsport Y
Tom Coronel (holland) BMW 320 TC Roal Motorsport
Alberto Cerqui (olasz) BMW 320 TC Roal Motorsport Y
Franz Engstler (német) BMW 320 TC Liqui Moly Team Engstler Y
Charles Kaki Ng (hongkongi) BMW 320 TC Liqui Moly Team Engstler Y
Isaac Tutumlu (spanyol) BMW 320 TC Proteam Racing Y
Mehdi Bennani (marokkói) BMW 320 TC Proteam Racing Y
Stefano D'Aste (olasz) BMW 320 TC Wiechers-Sport Y
James Nash (brit) Ford Focus S2000 TC Team Aon Y
Tom Chilton (brit) Ford Focus S2000 TC Team Aon

Az utolsó oszlopban Y-nal jelölve a Yokohama-kupások.

Hirdetés

Amint az látható, a Volvo lelécelt, nem lesz idén bivalyerős, néha a Cruze-oknak is odapörkölő C30 a rajtrácson. De lesz Ford Focus BTCC-bajnok britekkel, Lada (a Hungaroringen) meg Honda (majd Ázsiában) később. A WTCC-betétprogramként futó ETCC-ben (Európa-kupa) is van ám magyar, akinek lehet szurkolni: Tim Gábor Peugeot 407-essel, Ferenc Ficza Alfa Romeo 156-ossal nevezett. Ezek az autók szívómotorosak, a WTCC-k meg ugye 1,6 literes turbók több mint 300 lóerővel és 400 Nm-rel, 6 fokozatú X-Trac szekvenciális váltóval és 1,1 tonna alatti önsúllyal. Lesz erő az izgalmas futamokhoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?