Eladó a Száguldó Vipera sorozat egyik filmes autója
Mélyen a zsebébe kell nyúlni annak, aki elvinné a sorozatba burkolt Dodge reklám szereplőjét
Na, nem a tűzpiros eredeti Dodge Viper került kalapács alá, hanem annak zárt és “golyóálló” változata, ami csak a sorozat kedvéért született.
A sorozatban Defender (védő) néven hivatkoztak az autóra, a könnyebb kezelhetőség jegyében elengedték a V10-es motort és a kéziváltót, helyette egy V8-ast kapott automatával (Forrás: bringatrailer.com)
Kamuképernyők várják a leendő tulajdonost, a rendszámmal nem rendelkező ezüst kupé csak magánterületen használható (Forrás: bringatrailer.com)
Az aukció néhány napja véget ért, átszámítva 50 millió forintot fizettek a filmes relikviáért (Forrás: bringatrailer.com)
A Viper projekt 1988-ban indult, az első generációt 1991-ben mutatták be. Az autó a nyers erő sallangok nélkül jegyében született, ami a hétköznapi használhatóság és a biztonság rovására ment. A nyolcliteres V10-es 405 lóerőt és 630 Nm nyomatékot szabadított a hátsó kerekekre, de semmiféle biztonsági elektronikát nem építettek be, így pillanatok alatt keresztbe állt a Viper, szóval egy kifejezetten nehezen vezethető autó lett a végeredmény. Az oldalablakok mellett külső kilincs sem került autóra, így zárhatatlanná vált, csak belülről lehetett nyitni, de a vászontető sem segített, annak plexi ablakainál cipzáros megoldást alkalmaztak. A motortér is bárki számára hozzáférhető, ugyanis csak kívülről nyitható, de zár ide sem került. A súlycsökkentés jegyében évekig klímát sem építettek a modellbe, cserébe a küszöbök alatt elvezetett kipufogó fűtötte az utasteret. A dinamikához nem férhet kétség, a 0-100-as sprintet 4,5 szekundum alatt teljesíti, a végsebessége 266 km/h.
Szép, de könnyen megmar a Viper, komolyan vették súlycsökkentést, így mindössze 1490 kilós a sportkocsi