Elkészült az egymilliomodik Mazda MX-5

27 év kellett az egymillió Mazda MX-5 eléréséhez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mazda 1989 áprilisában kezdte el az ikonikus Mazda MX-5 roadster gyártását, idén április 22-én pedig már az egymilliomodik példány gördült le.

Április 22-én a Föld Napját ünnepelhettük, a Mazda ugyanis csak most jelentette be, hogy mást is lehetett volna: az egymilliomodik MX-5 roadstert. Az 1989 áprilisi megjelenést alig több mint 27 évvel követve ugyanis azon a napon készült el az egymilliomodik MX-5, természetesen már a Világ Év Autója díjas, tavaly ősszel általunk is próbált, már a hazai piacon is kapható negyedik generációból.
Hirdetés

„Az első generációtól a mai, negyedik generációig azért voltunk képesek elérni ezt az eredményt, mert hihetetlen erős világszerte rajongóink támogatása” – mondta a Mazda Motor Corporation elnök-vezérigazgatója, Masamichi Kogai. „A Mazdát 96 éve alapították, és ahogy közeledünk centenáriumi évünk felé, egyre több örömet kínálunk e modell vezetésével, mely márkaikonunkká vált. A Mazdának az a legfontosabb célja, hogy különleges kapcsolatot alakítson ki vásárlóival, és vevőink újra és újra a mi márkánkat válasszák.”
A jubileumi MX-5 példánnyal számos rendezvényen is részt vesz a Mazda, május 3-án a hirosimai Virág Fesztiválon, majd június 26-án az európai turné kezdőpontjának számító Goodwood Festival of Speed rendezvényen lesz látható. Az MX-5 1989-es debütálása óta a könnyű sportautók ikonja, máig a legnagyobb példányszámban eladott roadster. Értékesítési adatain túl mintegy 250 kitüntetés is jelzi a sikerét.
Mazda MX-5 történelme
  1. 1989. február - Bemutatják az eredeti MX-5-öt a Chicago-i Autószalonon
  2. 1997. október - Bemutatják a második generációs MX-5-öt a Tokiói Autó kiállításon
  3. 1998. december - A 10. jubileumi, limitált szériás MX-5 bevezetése
  4. 2000. május - Az MX-5 bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legnagyobb darabszámban eladott kétüléses sportautó (531.890 darabbal)
  5. 2002. január - A gyártási darabszám eléri a 600 000 darabot (Guinness Rekordok Könyve-frissítés)
  6. 2005. március - Debütál az MX-5 3. generációja a Genfi Autószalonon
  7. 2005. április - A gyártási darabszám eléri a 700 000 darabot (Guinness Rekordok Könyve-frissítés)
  8. 2006. július - Bemutatják a keménytetős változatot a Brit Nemzetközi Autó kiállításon
  9. 2007. június - A gyártási darabszám eléri a 800 000 darabot (Guinness Rekordok Könyve-frissítés)
  10. 2009. július - A 20. jubileumi, limitált szériás MX-5 bemutatója
  11. 2011. július - A gyártási darabszám eléri a 900 000 darabot (Guinness Rekordok Könyve frissítés)
  12. 2014. április - A 25. jubileumi, limitált szériás MX-5 modell bevezetése
  13. 2014. szeptember - A negyedik generációs MX-5 bevezetése
  14. 2016. április - A Mazda MX-5 RF leleplezése a New-York-i Nemzetközi Autószalonon

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:51
    Permalink

    Integrale kolléga, remélem, olvasod a cikket. Benne van a lényeg, amit az előbb taglaltunk:

    “Négy generáció óta változatlan az MX-5 legfőbb jellemzője, ami nem más, mint a színtiszta vezetési élmény.”

    Ugyanez(ek) a jellemző(k) megvan(nak) a Golfnál is, az F150-nél is, a Corollánál, a Civicnél, stb. És az 1 millió példány az összes generációt összeadva jön ki. Úgy, mint a Corollánál a 40 millió.

Vélemény, hozzászólás?