Először kapott 70-es típusjelzést egy BMW

A BMW i7 M70 a bajor márka eddigi legerősebb elektromos járműve lett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kolosszális tömege ellenére brutális gyorsulásra képes a BMW új, elektromos zászlóshajója, az i7 M70.

Történelmi pillanat szemtanúi lehetünk: a BMW bevezette eddigi legnagyobb típusjelzését. Eredetileg a három számjegyből álló besorolások első száma mindig a modellt jelölte, az utolsó kettő pedig a motor lökettérfogatát. Az utóbbi 10-15 évben aztán ez valamelyest felborult, például egy 530d-ben vagy 540d-ben ugyanaz a háromezres hathengeres dolgozott, de a nagyobb szám nagyobb teljesítményt, esetenként több turbót jelölt, tehát követhető volt még a rendszer. A BMW zászlóshajója pedig a 760i (vagy annak hosszított változata, a 760Li) volt, ami a Chris Bangle által tervezett generációtól kezdve valóban egy hatliteres, szívó V12-es motort hozott. Az előző generációs 7-esbe még egy 6,6 literes V12-es is bekerült, de mégsem az lett az első BMW, ami átlépte a 60-as megjelölést: ezt elsőként az i7-es teszi meg.
Hirdetés
Hogy egy villanymotor esetében mennyire legitim a szabály szerint hétezer köbcentis lökettérfogatra utaló 70-es jelzés használata, azt döntse el mindenki maga. Annyiból viszont mindenképpen méltó a nevére az i7 M70, hogy ez a BMW eddigi legerősebb elektromos modellje (és egyébként a benzinesek között sem sok előzi meg): 660 lóerő hajtja mind a négy kereket, a maximális forgatónyomaték pedig tekintélyt parancsoló 1100 Nm, ha aktiváljuk a rajtautomatikát és az M Sport Boost funkciót (egyébként "csak" 1015 Nm). Mindezzel 3,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra a luxuslimuzin, ami egyébként megegyezik az új XM Label Red értékével. A végsebesség 250 km/h-ra korlátozott. Új technikai megoldás, hogy három villanymotor (kettő hátul, egy elöl) helyett csak kettőt alkalmaz a BMW, de a hátsó tengelyt egymagában forgató egység állórészében a megszokott három helyett hat gerjesztőtekercs dolgozik, amelyeknek köszönhetően az elektromos motor még könnyű és kompakt kialakítása ellenére is kimagasló teljesítményt képes előállítani. A hatótáv 488-560 km a WLTP szerint, de az új, Max Range üzemmóddal további 15-25% kisajtolható, ha hajlandóak vagyunk lemondani egyes kényelmi funkciókról és némi teljesítményről. Az M70-est felszerelték mindenféle M-es alkatrésszel, így például speciálisak a felfüggesztések, az adaptív futómű és a fékrendszer. A kényelem továbbra is fontos jellemzője ennek az i7-esnek is, egy ilyen kategóriájú autóból sosem készített a BMW teljes M modellt, de a rengeteg beállítás által erősen dinamikus vezethetőség is előhívható az autóból. Kívülről az M-specifikus küszöbtoldatok, visszapillantó tükrök és diffúzor különbözteti meg a modellt olcsóbb testvéreitől, és vannak új fényezési lehetőségek is. Újonnan a matt árnyalatokat már biomasszából állítják elő a kőolaj helyett, így környezetbarátabb a festés. A "hűtőmaszk" itt is tud világítani, de most először fényes fekete kerettel is konfigurálható (ez talán tompítja is az elem méretéből adódó megjelenés megosztóságát). Odabent a szokásos M-es kiegészítők találhatók meg (sport kormánykerék, pedálsor stb.), illetve itt mutatkozik majd be elsőként a korábban már beharangozott 8.5-ös iDrive rendszer, ami gyorsabb és közvetlenebb elérést kínál a központi képernyőn a rengeteg funkcióhoz.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?