Az új sportkocsi a DB11-et váltja le, és bár teljesen új modellnek mondják, sok részletében gyanúsan emlékeztet az elődjére. A szélvédő vonalától hátrafelé számos jellegzetes részlet lehet ismerős: a hátsó kerekek körüli burkolat kialakítása, a tető és a hátsó lámpák is azt jelzik, hogy a DB12 evolúciós termék: csak a motorház és az orr kialakítása különbözik teljesen az elődétől.
Ugyanakkor a többszörösére növelt felületű hűtőmaszk és alatta a nagy, integrált légterelő is azt a benyomást kelti, hogy teljesen más karakterű a DB12, mint az elődje: erőszakosabb, célratörőbb, kevésbé elegáns az összhatás.
Lényegében a technika sem új: a négyliteres, két turbós AMG V8-ast már eddig is széles körben használta az Aston Martin. Az újdonság az, hogy a DB11 535 lóerős V8-asa helyett a DB11 egy 680 lóerős változatot kapott, ami így a Fordnál gyártott, 630 lóerős 5,2 literes V12-est is leválthatja. A DB12 az új motorral 3,6 másodperc alatt gyorsul százra, és 325 km/h-s végsebességet érhet el. Ennél azonban lényegesebb, hogy az ígéretek szerint jobb élményautó az elődjénél: állítólag egyszerre kezesebb és élénkebb, mint az elődei, ami legalább részben annak köszönhető, hogy a kisebb motor miatt kevésbé orrnehéz.
A DB12 belső tere is tartogat egy fontos újdonságot: teljesen új fedélzeti szoftvert írtak hozzá, méghozzá házon belül, szemben a korábbi modellekkel, ahol a Mercedestől kapott szoftvert igyekeztek testre szabni, a kritikusok szerint kevés sikerrel. Épp a kritikák miatt döntöttek úgy, hogy maguk veszik kézbe a program fejlesztését, annak ellenére, hogy az Aston Martin méretéhez képest egy saját szoftverfejlesztő részleg felállítása hatalmas befektetés. A nem titkolt cél az volt, hogy a DB12-nek a külső megjelenéséhez méltó, minden ízében igényes és egyedi belső teret készítsenek, amely minden, manapság elvárható elektronikai funkciót elérhetővé tesz.
-Hirdetés -
-Hirdetés -
Olyan részleteket, mint az új modell végleges ára, egyelőre nem közöltek, de ez nem is olyan sürgős. Egyrészt csak az év második felében lesz elérhető a típus, másrészt akinek elsődleges szempont az ár, az valószínűleg amúgy is rossz helyen jár az Aston Martinnál.
-Hirdetés -




















