“Ember, ez az i3 mindent otthagy!” – mondta a rabló

A brit tolvaj is szerette a BMW i3-ast 

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy brit autótolvaj elismerően nyilatkozott a BMW i3 gyorsulásáról, miközben épp ellopta azt. A belső kamera rögzítette a beszélgetést.


Persze nem az autólopás szépségeire szeretnénk felhívni a figyelmet, de amit ez a brit tolvaj művelt az zseniális. Alanyunk egy BMW i3-ast lopott el, aminek a gyorsulása annyira tetszett neki, hogy még a haverját is felhívta, hogy ezt elmesélje neki. Ezt a beszélgetést vette fel a villanyautó belső kamerája, és a videó valahogy felkerült a YouTubera is.„Ilyen autót még nem vezettem” – mondta lelkesen a fura akcentusú férfi.Ez az autó mindent otthagy!” - tette hozzá. Legnagyobb problémájáról is panaszkodott egy sort: szökés közben behúzva hagyta a kéziféket, de az okos és figyelmes BMW emlékeztette a drága urat, így el tudott menekülni. A brit The Telegraph szerint a rabló a GPS-t használta, hogy legalább 4 kilométerre eldughassa az autót a lopás helyszínétől, a videóban pedig tökéletesen leírja barátjának, hogy merre lakik, így a rendőrség is tudja, merre keresse a kocsit. Szép munka.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Aki először ül ilye3n villanyautóban azt általában elkapja ez a hűb@zzz érzés…

    Nagyokat lehet ugrani az I3-mal is, igazi BMW-s mutatványokat láttam már városi forgalomban tőlük…

    A Model S is hasonló élményeket produkál, csak még durvábban, de lehet a video főszereplője mire kikeül már a második generációs Model X érkezik 🙂

Vélemény, hozzászólás?