Megeshet, hogy nem is hallottad még Jozef Kabaň nevét, a munkásságát viszont minden bizonnyal nap mint nap látod. Az előző évtized Skodáitól kezdve egyes BMW modelleken át a Bugatti Veyronig mindenütt ott a keze nyoma az Európai utakon, konkrétan nehéz úgy kimenni egy forgalmasabb utcára, hogy ne fuss bele azonnal egy, a szlovák dizájner által rajzolt típusba.
Kabaň tehát minden bizonnyal az egyik legnagyobb európai név a szakmában, az utóbbi években azonban egy teljesen új kihívásba vágta a fejszéjét: a kínai SAIC kötelékében, az MG dizájnrészlegének alelnökeként helyezkedett el. Frankfurtban, az MG Techday rendezvény keretei között sikerült elcsípnünk egy exkluzív interjúra, ahol négyszemközt kérdezhettem a múltbéli és jelenlegi munkáiról, illetve a Kínához igazolás okairól és kihívásairól.
Az Ön által bejárt út ebben az iparágban hosszú és szerteágazó, az európai gyártóknál végzett, évtizedeken át tartó munkája meghatározza többek között a magyarországi utcaképet is. Ennek fényében sokak számára meglepő döntés lehet Kínában folytatni. Megvan rá az esély Ön szerint, hogy a jövőben készülő formaterveit is minden sarkon lássuk itt Európában?
Ez egy nagyon jó kérdés. Ahogy említette, a döntésem nem tipikus, mondhatni szokatlan. Régen, amikor a gyerekeim kisebbek voltak, bárhol autóztunk Európában, könnyű volt megmutatni nekik a munkáimat, hiszen mindenütt ez jött velünk szembe. Éreztem, hogy részese vagyok a történetnek, ráadásul nem csak egy márka, hanem, ahogy említette, sok márka termékei révén. De attól, hogy Kínában folytatom, ez a jelenlét nem szűnik meg, csak jobban szétszóródik, kiterjed az egész világra. Ettől még természetesen remélem, hogy a Kínai modelleken keresztül a munkám meghatározó marad a mi - mondjuk úgy - nyugati világunkban is, akár az MG modelleken keresztül, illetve a jövőben más SAIC termékeknek köszönhetően is, illetve, hogy sikerül ezzel a formavilággal is megszólítanom a vásárlókat. Mert végső soron erről szól az egész: néhány mosollyal jobbá tenni valakinek a napját, szebbé, érdekesebbé tenni az utcaképet. Én mindig erről álmodtam, hogy művészként, az általam rajzolt autókkal jobbá tegyem mások életét.
Akadnak olyan jellegzetes részek vagy formatervezési stílusok, amelyeket megpróbált márkákon átívelően magával vinni, vagy mindig az adott gyártó stílusát és hagyatékát próbálja továbbépíteni? Ki tud emelni egy-egy olyan részletet, ami kimondottan Jozef Kabaň, amit több gyártónál is megtalálhatunk?
Szerintem ez a két dolog csak együtt létezik. A művész személyisége mindig megmarad, és mindig benne lesz a végeredményben. Persze, fontos a márka hagyatékával koherensnek lenni, de nem azért hívnak, hogy ugyanazt csináljam tovább, hanem mert látják bennem, hogy tudok adni valami újat. Minden márkának megvan a saját világa és a saját történetei, és ezeket a történeteket nekem is meg kell értenem. Át kell látnom a két világot. Én magam, mint művész, illetve a márka öröksége, amiért a jelenlegi vásárlók ezt választották. Eközött kell megtalálni a kapcsolódási pontokat, de persze az is számít, hogy melyik márkáról van szó, és mennyire rugalmasak ezen a téren. A másik kérdésre válaszolva, ha visszatekintek a munkásságomra, akkor nem részletek jutnak eszembe. Mindig is a letisztult esztétikát kerestem, de vidámsággal, melegséggel megfűszerezve, hogy ne legyen túl rideg a vásárlónak. Hiszem, hogy egy autó több, mint az acél, a gumi, a műanyag és az üveg, hogy tud valamilyen érzelmet, érzést ébreszteni bennünk.
Tudtommal amellett, hogy jelenleg egy kínai cégnek dolgozik, el is költözött Európából. Mennyire más az élet keleten, miben más például a munkakultúra? Nehéz alkalmazkodni? Nehezebb ott dolgozni? Miből erednek ezek a különbségek?
Hogy miből erednek a különbségek? Egy kicsit mindenből, hiszen szinte semmi sem ugyanolyan, de közben a legfontosabb dolog nem változik. Bárhová is igazoltam, bármelyik márkához, ott tehetséges emberek sokaságával találkoztam. Tőlük kell megismerni a márka történetét, mondanivalóját és stratégiáját, aztán egyszer csak megjelenik a szenvedély az adott márka iránt. Hadd emeljek ki egy konkrét példát. Most olyan márkákkal is dolgozom, amelyeknek nincs régre nyúló történelme és hagyományai. Ők sokkal inkább a jövőbe néznek és most próbálnak identitást építeni. De közben a SAIC kezében ott az MG is, ahol már a kezdetektől fogva nagyon világos és nyilvánvaló, hogy itt a több mint 100 éves hagyományokkal kell összehangolni a modern, kínai technikát, a bevált történetet teljesen új gondolkodásmóddal, őrült innovációkkal és friss motivációval. Ettől egyedülálló a helyzetünk, és ezért tudunk itt valami igazán különlegeset alkotni.
A két kultúrát tekintve pedig rengeteg a különbség, akár olyan részletekben is, amibe bele sem gondol az ember. Európában például nyáron napozni és lebarnulni pozitív megítéléssel jár. Kínában viszont a barna bőr a szegénység jele, a földeken, a tűző napon végzett munkát látják mögötte, és ez bizony a megítéléseden is egyértelmű. Ilyen mélységekig terjednek ezek a különbségek, ami rengeteg érdekes szituációhoz vezet. De például az is szembetűnő, hogy a kínaiak azonnal befogadnak és megértenek bármilyen innovációt, képesek azonnal reagálni és szükség esetén nem csak a gondolataikat, hanem önmagukat is megváltoztatni. Sok szempontból annyira rugalmasak, amit Európában el sem tudunk képzelni. Néha persze akadnak félreértések, de itt a kemény munka és az eredmények mindig fontosabbak, ami számomra is inspiráló. Talán arrogánsan hangzik, de nyugodtan kijelenthetem, hogy jó vagyok abban, amit csinálok, de ez itt nem feltétlenül elég. Kínában sokkal fontosabb, hogy még mindig szeretnék egyre jobb és jobb lenni. Hiába dolgoztam már ennyi márka dizájnján, az még nem jelenti, hogy már nincs hová fejlődni. A jövőbe akarok tekinteni. Még erősebb, még hatalmasabb akarok lenni. Nem abban az értelemben, hogy az emberek fölött álljak, hanem abban, hogy a tegnapi önmagamat szárnyaljam túl. Ezért is állítom magam új kihívások elé, Kínához alkalmazkodni pedig egy ilyen kihívás számomra.
Felmerül a kérdés, hogy ehhez honnan van még mindig energiája? Itt arra gondolok, hogy évtizedek óta végzi ezt a munkát. Hogyan lehet mindezt anélkül, hogy kiégne? Hogyan lehet átlendülni a nehéz pillanatokon?
Rengeteg nehéz pillanaton vagyok túl. Senki se gondolja azt, hogy én mindig csak győztem az ide vezető úton. Rengetegszer vesztettem, sokszor teljesen összetörtem. De másnap újra nekifutottam, és újra meg újra elkezdtem, amíg nem jártam sikerrel. A kudarcok során pedig megtanultam, hogy miként lehetek jobb és miben kell fejlődnöm. Nincs olyan, hogy valaki minden meccset megnyer, de nem is ez kell a sikerhez. Elég csak egy hajszállal többet nyerni, mint amennyit veszít az ember, vagy csak a fontos csatákban nyerni, de ott nagyot. A kiégés viszont egy teljesen más kérdés. De ennek a kulcsa talán éppen az, hogy ennyi márkával, ennyi gyártóval volt dolgom. Mert minden márka egy új kezdet. Minden váltás után nulláról kellett indulnom, üres telefonkönyvvel. Sokan azt állítják, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, hogy nem szabad otthagyni a sikert, amíg még ki tudod húzni a csúcson. Ők azok, akik maradnak ugyanott, és folytatják, ameddig csak lehet. De én ezen a ponton már unalmasnak találtam a dolgot, nem akartam belefásulni a rutinba. Én nem akarom életem végéig ugyanazokat a dolgokat csinálni, ugyanúgy. Jobban szeretem kihívás elé állítani magam, és kipróbálni mindent. És amikor Európában már belekóstoltam a mainstreambe, a prémiumba, a luxusba, sőt, a legendás sportmodellek világába is, akkor Kína felé mozdulni egy jó választás, főleg a SAIC esetében, akik az egyik legnagyobb cégcsoport.
Kívülállóként nézve azért elég látványos, mondhatni éles a váltás az európai formavilág és a SAIC keze alatt végzett munkáját illetően. Ez is a teljes újrakezdés része? Lehetséges egyáltalán megőrizni az embernek a saját stílusát egy ekkora váltás során? Vagy mindez szándékos alkalmazkodás?
Ez nem ilyen egyszerű. Minden, amit rajzoltam, annak az adott pillanatban és az adott márkánál volt értelme. Tíz év távlatából, amikor visszatekintek, még mindig látom az értelmét, de csak akkor, ha az adott időszak és márka kontextusában kezelem. Ha újra és újra ugyanazt erőltetném, elveszne belőle a lendület, az egyediség, a különlegesség, és egy idő után régimódivá is válna. Ezért kell mindig képesnek lennem újra és újra felfedezni önmagam. De ez nem csak az autók világában van így. A feleségem például ékszereket tervez, de rengeteg barátom építész, vagy más művészek. Rajtuk is ezt látom, hogy néha hátrébb kell lépni, és meg kell újulni. És el kell fogadni, hogy nem az a legfontosabb dolog a világon, amivel foglalkozol, vagy amit eddig megalkottál.
Ha visszaemlékszem a 14 éves önmagamra, már fiatalon is, egészen kicsi koromtól kezdve imádtam az autókat, de 14 évesen jött el a fordulópont, amikor elkezdtem ipari formatervezést tanulni. És bár mostanra néhány évet öregedtem, az autók iránti szerelem még mindig megmaradt, de jelentősen át is alakult. Ez is az oka az arculatváltásoknak, hogy életem során más dolgok is érdekeltek, amit megpróbáltam beépíteni a saját munkámba. Mindig próbáltam az autók világába valami újat hozni, ami külső ingerekből táplálkozott, ilyen volt például a kristálydizájn a Skodánál. A cél nem az volt, hogy évtizedeken át ugyanazt rajzoljuk, mindig kerestünk valamit, ami túlélheti az adott időszakot, ami maradandó nyomot hagy az adott márka történelmében.
Utolsó kérdésként hadd térjek rá erre az autóra itt mellettünk, az MG4 Urban modellre. Ha jól tudom, ebben már jelentősen benne van az Ön munkája is. Mi a kedvenc részlete ezen az autón?
Az MG4 Urban egy olyan modell, amit nem a részletei tesznek naggyá, hanem az egész csomag összhangja. Amikor a technikai háttér összefonódik a dizájnnal, a végeredmény pedig elegáns, letisztult, és nincsenek rajta öncélú részletek. Ez egy visszafogott autó, ami nem akar többnek látszani annál, ami. De ha mindenképp ki kellene emelnem egy részletet, akkor a lámpákra mutatnék. Ha az autó elejét egy arcként fogjuk fel, akkor úgy fogalmaznék, hogy szép szemei vannak. De ami fontos, hogy ez sem túl hangsúlyos, nem borítja fel az egyensúlyt. Viszont az esztétika nem csak a szépségről szól, hanem a karakterről is. Ha valami karakteres, akkor talán emlékezni fogsz rá. És én azt akarom, hogy az emberek emlékezzenek az összes autóra amin dolgoztam, sohase felejtsék el, ha volt nekik valaha, de még akkor is maradjon meg az emléke, ha csak néhányszor látták.
