Ennél királyabb BYD nem létezik

11 millió forintért 1200 kilométeres hatótávot kínál a BYD konnektoros hibrid szedánja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon csak villanyautót értékesít a BYD, a világ más pontjain viszont még bőven akad belsőégésű motorral kínált modell - ilyen a King is, amelynek az árcédulája sem horror.

Nem mindenhol a tengeri élővilágból merít ihletet a névválasztáshoz a BYD, a nemrég Mexikóban bemutatkozó szedánjuknak egyszerűen a King (=király) nevet adták. A Toyota Corolla konkurensének szánt modell 4,78 méter hosszú, 1,83 méter széles, a magassága 1,49 méter.
Hirdetés
Az utastérben a tőlük megszokottnál kicsit óvatosabb vonalakat rajzoltak, de azért a klasszikus BYD enteriőr itt is tetten érhető. A kormány mögött egy 8,8 colos digitális műszeregység, míg a műszerfal közepén egy 12,8 colos multimédiás kijelző trónol. Szedán lévén a csomagtér mérete is érdekes, 450 literes. Motorfronton a DM-i hibrid hajtáslánc alapját egy 1,5 literes, négyhengeres Atkinson ciklusú benzines erőforrás adja, amelyet két villanymotor egészít ki, a rendszerteljesítmény 204 lóerő. A márka tájékoztatása szerint EV üzemmódban 50 kilométert képes megtenni az autó, de hibridként akár 1200 kilométert is képes, 4 literes átlagfogyasztással. Az energiát a BYD saját fejlesztésű Blade akkumulátora szolgáltatja, amely jelen esetben 8,3 kilowattórás. Mexikóban a Kingért szűk 12 millió forintnak megfelelő pesót kérnek, a hírek szerint hamarosan Brazíliában is megkezdődik az értékesítés, Európában viszont szinte biztosan nem lesz kapható - legalábbis hivatalos úton.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?