Ennyibe kerül itthon az új Citroën C5 Aircross!

Beárazták itthon a C5 Aircross második generációját, mutatjuk, mennyit kérnek érte!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elérhetővé vált a Citroën C5 Aircross második generációjának magyarországi árlistája. De mennyibe kerül itthon? Íme a válasz!

Április végén mutatta be a Citroën a C5 Aircross második nemzedékét, amely többek között az viszonylag nagy érintőképernyőjével hívta fel magára a figyelmet. Persze a 13 colos panel önmagában nem emelkedik ki az új autók mezőnyében, viszont a Stellantis korábban még sosem épített ekkora kijelzőt egyetlen modelljébe sem. Azóta ez az állítás némiképp árnyalódott a Leapmotor típusainak köszönhetően, hiszen például a B10-ben 16 colos érintőképernyő lesz. Ugyanakkor ennél fontosabb kérdés a hajtáslánc, a C5 Aircross pedig számos alternatívát kínál. A belépő szinten 145 lóerős lágy hibrid rendszert találni, amely You, Plus, és Max felszereltséggel konfigurálható. Az elsővel jelenleg 11 690 000 forinttól elérhető a magánügyfelek számára, ezzel szemben a Plus minimum 12 790 000 forintba kerül, míg a Max alaphangon 13 790 000 forint. Konnektoros hibridként kizárólag a Plus és a Max felszereltség érhető el. A 195 lóerős rendszer előbbivel 16 290 000 forint, míg utóbbival 17 290 000 forint. A legerősebb, egyben legdrágább kivitelt a C5 Aircross esetében is a tisztán elektromos meghajtású verziók között kell keresni. A 210 lóerős, Comfort Range (520 kilométeres ígért hatótávval) mindhárom felszereltségi szinttel konfigurálható: a legolcsóbb 17 490 000, míg a legdrágább verzió 19 290 000 forint. Ezzel szemben a 230 lóerős, 680 kilométeres hatótávval kecsegtető villanyos C5 Aircross semmilyen esetben sem hozható ki 20 millió forint alatt - bár ehhez az belépő szintű You csomag nem is kérhető. A Plus felszereltséggel alaphangon 20 190 000 forintot kérnek érte, míg a kínálat abszolút legdrágább kivitele a nagy aksis, Max felszereltségű C5 Aircross, amelynek konfigurálása 21 190 000 forintól indul. A C5 Aircross fényezése alapesetben Rubinvörös, minden más árnyalatért - így a fehérért és a feketéért is - további 285 ezer forintot számítanak fel. A felnik kínálata nagyban függ a felszereltségi szinttől: alapesetben 18 colos, azonban a Plus és Max felszereltségi szintekhez már 19 colos jár, utóbbihoz pedig 225 ezer forintért 20 colos is konfigurálható. A további opciók ugyancsak főként a választott csomag és a hajtáslánc függvényében érhetőek el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Ennyibe kerül itthon az új Citroën C5 Aircross!

  • 2025.09.05. at 06:58
    Permalink

    Már az előző generáció is méltatlanul alulértékelt autó volt – most készletkisöpréskor meg pláne jó vétel – de ez sem tűnik rossznak. Kicsit talán túltolják a sok giccses stíluselemet, de ebben a méretosztályban ahol minden versenytárs megpróbál a lehető leginkább kimért és komor autónak tűnni ez lehet, hogy inkább pozitívum.
    Kár az ócska multi-kormányért – inkább a vagizós felniken kellett volna spórolni (talán az alapfszereltségen tűrhetőbb lesz).

Vélemény, hozzászólás?