csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapÉrkezik a Honda CR-V kabrió?

Érkezik a Honda CR-V kabrió?

A Honda brit leányvállalata bezsongott a tavasz közeledtével és megszabadította tetejétől a Honda CR-V szabadidő-autót.




Április elsejétől kezdik forgalmazni a világ egyik legkelendőbb szabadidő-autójának, a Honda CR-V-nek a roadster verzióját, kizárólag benzinmotorokkal. Az autó érdekessége, hogy a Honda brit leányvállalata álmodta meg, annak ellenére, hogy a szigetországban körülbelül két napig tart a nyár és az két nap is leginkább májusban jelentkezik. Így tehát ott hasznavehetetlen az autó, ezért talán jut belőle a kontinensre is.





Az autó megalkotása nem került sok időbe, hiszen csak eltávolították a B-, illetve a C-oszlopokat, és így máris egy csinos kabrió köszön vissza a képekről. A dizájnerek, nevezetesen a PR csapat és egy sarokcsiszoló szerint az autó szerkezeti merevségét sikerült 100 százalékkal csökkenteni, ezért teljesen vezethetetlen, ebből pedig az következik, hogy senki nem fog szomorkodni a kétnapos nyáron, amikor nem tud kihajtani vele a természetbe.


[BANNER type="1"]



A Jövő Lehetőségeivel foglalkozó osztály vezetője, Eipurirufūru elárulta a koncepcióról, hogy egy teljesen új, egyelőre még nem létező piacot szeretnének lefedni a nyitott CR-V-vel. Értékesítési céljaikat tekintve konzervatív vonalat követnek, ugyanis eleinte nem számítanak egyetlen autó eladására sem. Ám, amint orvosolják az olyan apró hibákat, mint a szerkezeti merevség teljes hiánya, akkor valószínűleg viszik majd, mint a cukrot. Az árszabásban pedig megpróbálják a CR-V árának feléért adni a kabriót, hiszen az ügyfelek csak egy fél autót kapnak.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

  1. Jó poén 🙂 Amúgy nem értem, hogy ha manapság szinte minden gyártó célja az, hogy az SUV-szegmensről minél több bőrt lehúzzanak, akkor miért nincs több kabrió-SUV? Páran bepróbálkoztak nyitott változattal, pl. Range Rover az Evoque, vagy a Nissan a Murano kapcsán, de több kellene…

- Hirdetés -

Friss hírek