Erős kezdés a Xiaomitól: a SU7 önállóan bejárja a parkolóházat

A telefonokon túl autógyártásba is kezd a Xiaomi, rögtön profi önvezető funkciókkal indulnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy többemeletes parkolóház legfelső szintjére vezette és parkolta le önmagát egy Xiaomi SU7, sofőrje már az alsó bejáratnál elhagyta az elektromos szedánt.

Elsőre nem feltétlenül vennénk túl komolyan, ha egy telefongyártó be akarna törni az autóiparba: pletykák vagy tanulmányautók szintjén láttunk már ilyet az Apple-től vagy a Sonytól, de foglalkozott önvezetéssel a Google is - aztán egyikből sem lett semmi. Ehhez képest a Xiaomi úgy tűnik, elég komolyan gondolja a projektet: a Carscoops szerint a Xiaomi 15-20 éven belül a világ öt legnagyobb autógyártója között szeretne lenni. A kínai autómárkák intenzív előretörését látva nem kizárt, hogy ez meg is valósul, pláne ha olyanokat is tudnak majd a Xiaomi autói, mint amit a lenti videóban láthatunk.
Hirdetés
A SU7 sofőrje egy többemeletes parkolóház bejáratához érkezve önvezető üzemmódba kapcsolja az autót, majd kiszáll, az elektromos szedán pedig saját magától folytatja az utat. Minden probléma nélkül navigálja fel magát a körkörös feljárón, menet közben szembe találkozik egy A7-es Audival, melyet előzékenyen elenged, később pedig az autó előtt áthaladó gyalogosok előtt is megáll. Végezetül a legfelső szinten parkolja le magát egy elég bonyolult manőverrel, mert többször is előre-hátra kell haladnia, hogy megforduljon az autók és egyéb akadályok által leszűkített terepen.
Hirdetés
Azt nem tudjuk, hogy felszerelték-e bármivel a parkolóházat, ami lehetővé teszi az önvezető autók manőverezését, vagy hogy ezt a konkrét parkolóházat előre feltérképezték-e az autó szoftverével. Ha igen, az is elég hasznos lehet a jövőben egy esetleges szabványosított parkolóház-technológiával, de az igazán innovatív az lenne, ha a SU7 a világon bárhol végre tudná hajtani ezt a mutatványt (vagy legalább ott, ahol hibátlanok a felfestések). Ilyet egyébként a jelenlegi S-osztályos Meredes-Benz is ígért a bemutatkozásakor, abból egyelőre még nem lett széleskörűen alkalmazott technológia. A SU7 viszont rengeteg érzékelővel, radarral, lidarral és kamerával van felszerelve, tehát van rá esély, hogy a videóban látottak tényleg a mindennapok részévé válnak a jövőben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?