Extravagancia helyett szolgáltatásaival kényeztet az új Citroen C4

Kipróbáltuk az új Citroen C4-et

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A lényeg maradt a régi, de vadonatúj ruhában, és temérdek friss opcióval érkezik a második generációs Citroen C4. Ismét komoly sikert várnak tőle.


Már tavaly megismerhettük az első generációjával 2004-ben debütált C4 új kiadását. Maradt a 2,61 méteres tengelytáv és az elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű is, ám a karosszéria jelentős mértékben megújult. A tetőoszlopok mai mércével továbbra is filigránok, a méretek csak alig nőttek, a 4,33 méteres hossz 5, az 1,79 méteres szélesség 2, az 1,49 méteres magasság 3 cm-rel nagyobb a korábbinál. A forma olyannyira a Citroen mai palettájához illő, hogy a C4 szinte felpumpált C3-asnak hat, átlós irányból, csak a farát látva pedig könnyedén össze is téveszthető azzal. A csomagtér azonban csaknem 10 százalékkal, azaz 30 literrel lett öblösebb, most még (az ésszerűen alapáras) pótkerékkel is 380, a rizikós defektjavítóval megelégedve pedig 408 literes – ezzel az ötajtós kategóriatársak között (a Skoda Octavia után) rekorder
Nem csak a forma, az utastér is vesztette egyediségéből, a korábbi, középre ültetett, áttetsző hátterű, digitális műszerpultot hagyományosabb, de részint továbbra is folyadékkristályos óracsoport váltotta fel és a fix közepű kormánykerék is a múlté. A hagyományos volán ugyanis olcsóbb, könnyebb és nagyobb légzsákot hordozhat. Ezzel és az alapáron adott oldal- és függönylégzsák-sorral, valamint a szintén szériatartozék ESP-vel meg is van az 5 csillagos utas-védelem, az egyedi formavilág helyett pedig elsősorban az elektronikai, kényelmi és biztonsági arzenál a vevőfogó. Finomság van még bőven, az akár kétszínű műszerpult felső része puha, nagyobb kategóriás autókat idéző plasztik, a robotizált váltó karja nagyon apró, de továbbra is az első ülések között felfelé meredő kapcsoló.
A már az alapverzióban is meglévő tempomat a jobb verziókban 5, egyedileg menthető sebességértékre állítható és francia autóhoz hűen (mindegyik szinten) sebességhatárolóként is funkcionál. A műszerfal megvilágítása temérdek árnyalatra állítható és még a figyelmeztető hangokhoz, így az indexhez is különféle polifonikus dallamok állíthatók be. Utóbbi jópofa opció, de hasznosnak egyáltalán nem nevezném, én minden indexeléskor kapkodtam a fejemet, hogy miért kapcsolódott be a rádió. Ez legyen a legnagyobb baj, nem kell a megszokottól elállítani, ellenben az tény, hogy a 6 légzsákos, ESP-s, elektromos első ablakos és fűthető külső tükrös, légkondis, kormányról vezérelhető CD-rádiós alapellátmányhoz mérten kedvező a 3 959 000 forintos akciós alapár.
Az árlistán tovább lépve az 1,4 literes, 95 lóerős alap benzinmotoron túl 1,6-os, 120 lóerős és azonos méretű, turbós, 155 lóerős is választható. Utóbbi csakis 6 fokozatú, robotizált váltóval kapható, míg a 120 lóerőshöz 5 fokozatú manuális váltója helyett 4 sebességes bolygóműves automata is kérhető. A dízelpaletta 2,0 literes, 150 lóerős, valamint 90 és 110 lóerős 1,6-os HDi-ket sorol. A 90 lóerős váltója 5, a 110 lovasé és a 2,0 literesé 6 fokozatú. Robotizált, 6 sebességes a 110 lóerős 1,6 HDi-hez választható és ehhez jár a rekord gyorsan, 0,4 s alatt újraindító Stop&Start rendszer is, mellyel vegyes ciklusban 0,4 liter üzemanyag spórolható meg 100 kilométerenként. A legtakarékosabb, e-HDi jelölésű C4 kombinált fogyasztási értéke 4,2 l/100 km, szén-dioxid emissziója 109 g/km.

A hazai forgalmazást megnyitó bemutatón pont az utóbbi, legtakarékosabb C4-est vezethettük rövid távon. Az ízlelés kellemes élményeket hagyott, a leggazdagabb, Exclusive felszerelésű tesztautóban sok egyéb mellett néhány feláras extra, mint például a 10-140 km/órás tempó között szolgáló holttérfigyelő elektronika, valamint kanyarkövető Xenon fényszóró, fűtött és a vezetőnél masszázs funkciót is bevető első üléspár, elektromos rögzítő-fék, három intenzitás fokozatot is kínáló kétzónás automata klíma, első-hátsó parkoló-radar és 220 V-os csatlakozó is kényeztetett. Jól látható, hogy az opciók sora rendkívül hosszú, parkolóhely-felmérő elektronika, panorámatető és mélynyomós hifi egyaránt elérhető. Nem meglepő, hogy idei eladásainak zömét az új C4-től várja a Citroen. A vevőket már a jövő héttől minden szalonban kipróbálható autó várja, január 21-től pedig nyílt hétvégével is népszerűsítik az újdonságot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 21:35
    Permalink

    Nagyon jól néz ki!
    Jó sokáig rejtegették az új c4-et.

    Lehetséges, hogy ezért volt házkutatás a citroen hungáriánál, kereste a nyomozóhatóság az új c4-et?

    Végre meglett, most itt van! Frankó kis járgány!

Vélemény, hozzászólás?