Ez volt minden idők legdrágább autóbalesete?

Egy rossz mozdulat, és két, legalább 1 milliárd forintos autó tört össze

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy ártalmatlan előzésnek indult, jó eséllyel több százmillió forintos kár lett a vége. Két Bugatti Chiron ütközött egy teherautóval, íme a balesetről készült videó!

Az esetet minden bizonnyal egy autóbusz utasteréből örökítették meg. A felvételen jól látható, amint több Bugatti Chiron is elhúzott a jármű mellett. Ezt követően mindhárom visszasorolt a saját sávjába. A konvoj közepén haladó hiperautó megkezdte a társa és az előttük haladó teherautó előzését, azonban a másik sofőr nem számolt ezzel, és a két Chiron találkozott. Az egyik eltalálta a kamion hátulját is, amely az árokba borult. [BANNER type="1"] Az eset Marokkóban történt, egy helyi portál beszámolója szerint nem történt személyi sérülés. Viszont az általuk közzétett képek alapján az egyik Chiron csúnyán összetört. A szóban forgó hiperautók összértéke - óvatos becslés szerint - elméletben meghaladja a 3,7 milliárd forintot, de ezek közül csak kettő sérült. Ugyanakkor a közzétett fotókon minden bizonnyal az egyik pórul járt Bugatti egy Super Sport kivitel, amely önmagában közel 1,5 milliárd forintot kóstál. Egy biztos, a javítás nem lesz olcsó mulatság. [BANNER type="2"]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?