Ezer kilométernél is több hazai út újulhat meg idén

Biztonságosabb és kényelmesebb lesz több mint ezer kilométernyi hazai útszakasz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg idén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium mai közleménye rámutatott, hogy a közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. Az időjárás jobbra fordultával visszatérnek a közutakra a kivitelezők munkagépei. A tavasszal tömegesen meginduló útfelújítások az év végéig összesen több mint ezer kilométeren tehetik kényelmesebbé és biztonságosabbá az autózást és a buszozást is.
Hirdetés
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is - tették hozzá. Idézik Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki elmondta: "2021-ben összesen több mint ezer kilométernyi útszakaszon kezdődhetnek meg a felújítási munkák. Ha a további előkészületekkel a tervezett tempóban haladunk, az idei beruházások összértéke akár meg is haladhatja a 300 milliárd forintot. Az országos közútkezelő a téli üzemeltetési időszak végével, március 15-étől egészen őszig ütemezetten adja át a munkaterületeket a kivitelezőknek. A napokban 87 útszakaszon, összesen 235 kilométeren indulnak meg vagy folytatódnak a teljes körű felújítások. A tavasszal megkezdődő korszerűsítések összértéke meghaladja a 37 milliárd forintot."
Hirdetés
A márciusban induló felújítások közül néhány érdekesség:
  1. A leghosszabb egybefüggő szakasz a Nyírtura-Nyíradony közötti összekötő út, mintegy 9,5 kilométere.
  2. Közel 2,5 milliárd forintos árával a legnagyobb értékű beruházás a Nyúl-Ménfőcsanak mellékút komplex fejlesztése, amely teljes csapadékvíz rendezést is tartalmaz. A domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül vezetik be egy élő vízfolyásba.
  3. Az 1-es főút budaörsi szakaszán hét buszöblöt újítanak fel, a megállók a jelenlegi térköves helyett jóval nagyobb teherbírású bazaltburkolatot kapnak.


Hirdetés
Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a közleményben kiemelte: "a tavalyhoz képest közel megkétszereződő mennyiségű teljes körű felújítás számos térség úthálózatán érezhető javulást hoz. A legtöbb beavatkozási igény a mellékúthálózaton jelentkezik, ennek megfelelően a projektek döntő része idén is alsóbbrendű szakaszok állapotát rendezi tartósan. De nem feledkezünk meg a többi utunkról sem, hiszen 2021-ben összesen 143 ezer tonna aszfaltot használhatunk fel a lokális és nagyfelületű javításokhoz. A fejlesztések és karbantartások nagyságrendje miatt nyomatékosan arra kérjük a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott óvatossággal vezessenek, vigyázzanak munkatársainkra és a kivitelezők szakembereire".
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?