Ezt miért pont Olasz’ból? – Audi A2 1.4, 2001 használtteszt

Ilyen használtan a korát messze túlhaladó alumínium kisautó, az Audi A2

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Általában a rozsdát kerülendő indulnak emberek autóért Európa csizmája felé, alapesetben én is azt vallom, hogy inkább legyen alja, és ne legyen szép, mint fordítva. Ez az A2 viszont alumíniumból van, mégis látványosan Olaszországból érkezett. Megérte?

Az Audi A2 a kisautók technológiájának csúcsa volt a maga korában, az A8 építési elvével készült, alumíniumból. Ezt az Audi egy vagyonért tervezte meg, majd minden egyes darabot nagyon drágán szerelt össze, végül pedig minimális tervezett haszonnal értékesítette, hogy legalább valamennyi esélye legyen a kocsinak a piacon. Ennek ellenére a típus elbukott, ami nem meglepő, hiszen csakis akkor termelhette volna ki a tervezési költségeit, ha igazi tömegautóvá válik.
Hirdetés
És hogy mi volt a probléma? Az, hogy az átlagvásárló nem autóbolond, a korábban említett rengeteg hűhó pedig csak és kizárólag egy valamit adott az őszélményhez:

Az A2 nagyon könnyű lett, azon kívül pontosan olyan, mint egy korabeli Volkswagen Polo, csak sokkal többe kerül.

Akkor - új autóként - semmi más előnye sem volt, ráadásul a megosztó dizájn is csak keveseknek jött be, míg a konkurencia sokkal semlegesebb volt. Most, 2021-ben mégis reneszánszát éli a típus, és nem csak azon kevesek körében, akik kuriózumként, hobbicélra keresik. A magyarázat erre is egyszerű, az alumínium nem rohad el, ebben a korosztályban pedig már nem ritka, hogy egy hagyományos kaszninál a vételárat kellene a lakatosnál hagyni az első műszaki vizsga kenőpénzmentes sikeréhez.
Hirdetés
Mai tesztalanyunk egy 2001-es A2, négyhengeres, 16 szelepes, 1,4 literes szívó benzinmotorral. Ez a motor az összes korabeli, a Passatnál kisebb VW termékben megtalálható volt, de a legjobb üzlet a konkrét vetélytárs Polóban volt. Ezt az A2-t nemrég vásárolták külföldről, ráadásul Olaszországból. A kocsi iskolapéldája lehetne annak, hogy miért van frissen festett lökhárító a legtöbb csizmás múltú használt autón, ezen ugyanis nem fújtak le semmit, és ha nincs rajta legalább ezer sérülés, akkor én megeszem a billentyűzetem. Persze mit számít mindez, ha a kocsi jó műszaki állapotú és olcsón hozzá lehet jutni? Térjünk hát rá ezekre a kérdésekre! A műszaki állapotát tekintve korrekt a kocsi, egy szilent kopog a jobb elejében, fura az önindító hangja, meg végállásig kitekerve van egy minimális búgása a szervónak. Egyébként a motor nagyon jó erőben van, füstje nincs, egyenesen áll a futómű, és az összes extra működik a két első pohártartón kívül. Vezetni nagyon jó, bár leginkább az állapota és a minőségi bőrkormány miatt: a típust tekintve tényleg csakis annyi a különbség egy Polóhoz hasonlítva, hogy érezhetően könnyebb. Tér meglehetősen sok van benne a méreteihez képest, ezt különös, megosztó formájának is köszönheti. A formák a kabinban sem hétköznapiak, bár jól látszik, hogy a sok menő technológia ellenére ez egy belépő kategóriás Audi volt. Az esztétikai állapot egyébként belül sem tökéletes, bár itt csak a tapintásjavító bevonat mállik pár helyen, ezzel simán együtt lehet éni így, ahogy van.
Hirdetés
Na de akkor hol a hiba? Ha csak az A2-ket nézzük, akkor sehol, az autó vételára ugyanis a magyarországi forgalombahelyezéssel együtt 750 ezer forint volt, ami a Használtautó.hu jelenlegi adatbázisa alapján valahová a középmezőnybe helyezi. Fejvakarásra akkor kerülhet sor, ha esetleg összevetjük az 1,4 literes benzinmotorral szerelt Polókkal, ekkor ugyanis ez az összeg egy újszerű állapotú, 100 000 kilométeres futásteljesítményű, rozsda- és karcmentes, magyar rendszámos autóra is elcserélhető, ami cserébe mindösszesen 70 kilóval nehezebb, butább a klímája, és hátul tekerni kell az ablakokat. De az a Polo mégsem lesz soha ennyire különleges, ennyire egyedi, és ennyire korát meghaladó. Az A2 praktikusabb és menőbb, a leszedhető motorházteteje, a jobb helykínálata, az örökké rozsdamentes karosszériája és a végtelenségig kombinálható csomagtartója például mindenképp a konkurens modellek fölé helyezi, ráadásul épp ezek az apróságok miatt lehet egy kocsiba beleszeretni, ami egy igen fontos tényező lehet az autóvásárláskor. Nem tartom tehát rossz vételnek ezt az A2-t, főleg, ha mindenképp ez a típus volt a célkeresztben, hiszen műszakilag korrekt állapotú, így valószínűleg nagyon jó szolgálatot fog tenni újdonsült családjánál. Ennek ellenére jó példa arra, hogy a külföldről behozott autó sem feltétlenül jobb a hazainál, főleg a jelenlegi euróárfolyam és a nehezebb, ezáltal drágább autóbehozatal mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.05.30. at 11:55
    Permalink

    Egyik írásban elsiratjátok az átlag 14,7 éves magyar járműállományt, majd ez a feledés homályába merül és jönnek az ilyen cikkek, amely sugallja a 20 éves “autó” importját…
    A magam részéről már régen eltemettem az objektív magyar újságírást a kertem végébe, most megyek és viszek a sírjára egy szál virágot…

  • 2021.05.31. at 15:01
    Permalink

    A cikkíró felkészülhetett volna. 🙁 Láthatólag nem érti, mi került elé.
    “olyan mint egy Polo, csak drágább (mert könnyű)”
    Nem.
    – nem kisautó, hanem mini egyterű.
    Ha itt tartunk, a Polohoz képest
    – sokkal jobb törésteszt
    – mindenhol legalább 1 literrel kevesebbet fogyaszt (légellenállás 0,28, és jobb szoftver)
    – sokkal nagyobb csomagtér – pont az B5 A4 Avanttal azonos szabványosan az ablakig számolva (390 liter, és tényleg annyi), a variálhatóság csak bónusz
    – sokkal jobb vezetési élmény, mint bármilyen hasonló méretű kocsinak (nem csavarodik, 19cm vastag térvázon ül a vezető – ülések előtt további rejtett csomagtartók vannak egyébként emiatt).
    Mindezek nyomán: nem “belépő szintű Audi” (van olyan, egyáltalán?) Műszakilag ugyanolyan igényes, mint a nagyobbak. Ugyanolyan ülés, mint az A4-ben, olyan klíma, mint a TT-ben, olyan védelem, mint a nagyobbakban.
    Az, hogy nem rozsdásodik, csak a bónusz.
    Ja, és Euro4-es benzines motorok 2000-ből! Jelzem, hogy ekkoriban EU3-asok mentek csak a konkurenciánál. 2005-től (!) lett elvárás az EU4. 2021-ben ez azt jelenti, hogy a korabeli autók közül szinte csak ez hajthatna be szmogriadónál, BTW.
    Gyári adatlap, kis infó: https://www.audi.de/dam/nemo/customer-area/more-information/predecessor-models/a2/pdf/a2_14und14tdi_55_kw.pdf

  • 2021.05.31. at 15:01
    Permalink

    A cikkíró felkészülhetett volna. 🙁 Láthatólag nem érti, mi került elé.
    “olyan mint egy Polo, csak drágább (mert könnyű)”
    Nem.
    – nem kisautó, hanem mini egyterű.
    Ha itt tartunk, a Polohoz képest
    – sokkal jobb törésteszt
    – mindenhol legalább 1 literrel kevesebbet fogyaszt (légellenállás 0,28, és jobb szoftver)
    – sokkal nagyobb csomagtér – pont az B5 A4 Avanttal azonos szabványosan az ablakig számolva (390 liter, és tényleg annyi), a variálhatóság csak bónusz
    – sokkal jobb vezetési élmény, mint bármilyen hasonló méretű kocsinak (nem csavarodik, 19cm vastag térvázon ül a vezető – ülések előtt további rejtett csomagtartók vannak egyébként emiatt).
    Mindezek nyomán: nem “belépő szintű Audi” (van olyan, egyáltalán?) Műszakilag ugyanolyan igényes, mint a nagyobbak. Ugyanolyan ülés, mint az A4-ben, olyan klíma, mint a TT-ben, olyan védelem, mint a nagyobbakban.
    Az, hogy nem rozsdásodik, csak a bónusz.
    Ja, és Euro4-es benzines motorok 2000-ből! Jelzem, hogy ekkoriban EU3-asok mentek csak a konkurenciánál. 2005-től (!) lett elvárás az EU4. 2021-ben ez azt jelenti, hogy a korabeli autók közül szinte csak ez hajthatna be szmogriadónál, BTW.
    Gyári adatlap, kis infó: https://www.audi.de/dam/nemo/customer-area/more-information/predecessor-models/a2/pdf/a2_14und14tdi_55_kw.pdf

  • 2021.06.01. at 18:59
    Permalink

    Az meg kicsit szar ügy hogy a legtöbb szerelö elhajt vele mint a merci a-vagy b-osztályal vagy smartal mert ku…va macera a szerelése. Egyébként fajin gép bár nekem nem tetszik (sztem csunya mint egy löt seb)

Vélemény, hozzászólás?