Ezzel a pickuppal törne a “nagyok” babérjára a BYD

Először villantotta meg hamarosan érkező platósát a BYD

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár 1000 kilométeres hatótáv sem elképzelhetetlen az idén piacra kerülő BYD pickup esetében, amelyből nem csak elektromos kivitel készül majd. Most először hivatalos fotókon a premier előtt álló újdonság.

Impozáns, narancs-kék álcafólia alatt mutatta meg a nagyvilágnak az egyelőre név nélkül futó pickupot a BYD, amely már az idei évben bemutatkozik. A fotókon túl nem közöltek sem árakat, sem műszaki adatokat, de néhány korábban kiszivárgott információ azért már akad a hivatalos infómorzsákon túl.
Hirdetés
Már korábban megerősítette a gyártó, hogy konnektoros hibrid és kizárólag villanyhajtású kivitel készül majd belőle, a Carscoops pedig azt is tudni véli, hogy előbbi 1000 kilométernél is nagyobb hatótávval érkezhet (ebből 100 kilométer lehet emissziómentes), a hajtáslánc alapját pedig egy 1,5 literes benzinmotor adhatja, ezt egészítheti ki két villanymotor, így végeredményben a platós nem meglepő módon összkerékhajtással kerülhet a piacra. Eddig egyedül az ausztrál piacra jelentették be hivatalosan, de a BYD globális modellként hivatkozik rá, így akár (Kínán kívül) még eljuthat Dél-Amerikába, Afrikába, a Közel-Keletre, vagy épp Délkelet-Ázsiába. Az európai piacról egyelőre nincs információ.
Hirdetés
Kínában már több alkalommal is lencsevégre kapták kémfotósok álcafólia nélkül a platóst, ezek alapján a frontrészen egy hatalmas BYD felirat díszíti majd a modellt, de az utastérről egyelőre ők sem tudtak érdemi felvételt készíteni. A Toyota Hilux dimenzióira hajazó pickup valamikor az év végén mutatkozhat be plug-in hibridként, míg az EV modell a jövő év elején érkezhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?