Sportkivitellel jelentkezik a Toyota Hilux

Idén nyáron új csúcsváltozatot kap a Toyota pickupja, érkezik a Hilux GR Sport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Dakaron is szép sikereket elérő Toyota Hilux is megkapja a maga sportosított változatát, GR Sport néven.

A Toyota legendás pickupja immár a 8. generációnál tart, és népszerűsége töretlen, hiszen mind a magyar, mind a nemzetközi piacon 2021-ben is tarolt a saját szegmensében. Látva a Hilux sikereit, a japán márka idén nyáron egy sportkivitellel teszi még erősebbé pickupját; a Gazoo Racinig által fejlesztett autóba a már ismert 2,8 literes, 500 Nm csúcsnyomatékot kínáló, 204 lóerős motor kerül, melyet egy hatsebességes automata váltó egészít ki - eddig amúgy az eddigi csúcsváltozatról van szó (lásd tesztjét itt).
Hirdetés
A legnagyobb újdonság a GR Sport kivitelben a felfüggesztésben keresendő; a Toyota a standard kiadáshoz képest jelentősen átszabta a rendszert, így az új, egycsöves lengéscsillapító jobb hőelvezetést, jobb csillapítást, jobb reakcióidőt és kényelmesebb utazást ígér. Emellett a japánok szerint jobb lett az autó kezelhetősége, hatékonyabbá vált az autó teljesítményleadása és a tapadásérzet is. Nem is lenne GR kivitel ha a Toyota nem pakolta volna tele különleges, kizárólag a sportkivitelre jellemző esztétikai különlegességekkel a pickupot. A fekete első hűtőmaszk G-mintázatú rácsozást és egy vízszintesen végighúzódó betétet kapott, középen pedig az embléma helyét a gyártó neve váltja a csúcsmodellen, melyet az 1980-as években futó negyedik generáció ihletett. A 17 colos könnyűfém fekete keréktárcsák mögött a lengéscsillapítók is megkapták a piros színt, ahogyan az utastérben is megjelennek a piros díszítőelemek és természetesen a GR logó is az autó minden pontján feltűnik. Az értékesítés 2022 nyarán kezdődik, többek között Magyarországon is.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.01.11. at 08:12
    Permalink

    Nem tudom lesz-e valaha Európában, de a 2023-ra ígért új Hilux GR változatába (ha jól emlékszem megerősített hír), hogy a Land Cruiser 300 3.3 V6 dízelmotorját rakják majd. Az egy kicsit komolyabb darab lesz.

Vélemény, hozzászólás?