Facebookon fog bemutatkozni az Opel kisautója

Tényleg Adam lesz az új Opel mini?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még két hete írtuk, hogy az Opel régóta ígért minije mégsem Junior lesz, s a hivatalos név május 8-án derül ki. Most csupán a bemutatkozás módja az újdonság.

Egyre több autógyártó tartja fontosnak közösségi oldalon, leginkább a Facebookon való megjelenését. Már az egy-egy új modell élő videóközvetítéssel, ott történő bemutatkozása sem számít újdonságnak, több márka élt már e - természetesen rajongókat generáló - trükkel.
Az Opel viszont most új cselt eszelt ki: miután azt már korábban tudtuk, hogy a régebbi hírekkel ellentétben mégsem Junior - hanem az AutoBild szerint Adam - néven érkező minivillámos nevét május 8-án ismerhetjük meg, a márka PR-gépezete ma bejelentette, miként.
Hirdetés
Május 8-án reggel 6:30-kor indítják útra az eddig Junior kódnévvel illetett miniautó álcázott tesztpéldányát, hogy az GPS-jeladójával félórás kör alatt felírja valódi nevét a térképre. Aki korán kel, aranyat ugyan nem biztos, hogy lel, de élőben követheti nyomon a rajzolást az Opel nemzetközi Facebook oldalán, de ígérjük, amint arra fény derül, magunk is beszámolunk róla, ahogyan vélhetően a videó gyorsított változatával is bemutathatjuk majd, miként rajzolódott ki az egyelőre még titkolt modellnév. Vajon tényleg Adam lesz?
Fotó: autoblog.com
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?