A Tesla a Bosch-sal fejleszti önvezető rendszereit
Gondolkodásában forradalmi, termékeivel úttörő a Tesla, amely marketingjével is igyekszik előnyt kovácsolni piaci helyzetéből. Így született meg az autója vezetősegédeinek gyűjtőnevéül szolgáló AutoPilot elnevezés is, amely kétségtelenül félreérthető, hiszen az autó valójában nem teljesen önvezető. Talán ez is közrejátszhatott egy
Teslával történt halálos balesethez, amelyet nem csak a konkurens gyártók, hanem országok törvényalkotói sem hagyhatnak szó nélkül. A Volvo egyik munkatársa már áprilisban kifejezte nemtetszését a szerinte felelőtlen Tesla miatt, nemrégiben pedig a márka vezérigazgatója tett félreérthetetlen nyilatkozatot a témában. Håkan Samuelsson az Autocar magazinnak úgy fogalmazott, hogy a Volvo csak akkor dobja piacra saját ilyen rendszerét, amikor az már teljesen biztonságosan működik. Elmondása szerint rendszerüket elsősorban nem városi használatra, nem is olyan környezetbe fejlesztik, amikor a vezetés élmény, hanem olyanra, amikor az inkább csak időrabló tevékenység, mint például autópályán. Ilyenkor a vezető átadhatná az irányítást az elektronikának, hogy közben valami hasznosat csinálhasson az autóban. Hamarosan útnak is indulnak az
ilyen rendszerrel ellátott első tesztjárművek.
A Volvo akár felelősséget is vállalna az önvezető rendszer okozta károkért, hiszen ezzel a balesetek számának drasztikus mérséklése is célja
Németország közlekedési minisztere közben olyan elképzelést vázolt fel, miszerint az önvezető funkciókkal ellátott autókba kötelezővé tennék a fekete dobozt. A repülőgépek ilyen egységéhez hasonlóan, ez rögzítené az autó beállításait és a vezető reakcióit, amelyek alapján rekonstruálhatók lehetnek a balesetek előzményei, okai. Mindez csupán tervezet, de könnyen valósággá válhat Németországban.
Közben Kínában ideiglenesen betiltották az önvezető járművek tesztelését, amíg a törvényhozók elkészülnek az ezekkel kapcsolatos jogszabályokkal. Pedig kínai fejlesztők is dolgoznak önvezető járműveken, így most nekik is parkolópályára kell állítaniuk ezt a projektet.
Az e területen hazánkban is tevékenykedő vállalatoknál viszont töretlenül zajlanak a fejlesztések, még ha nem is vezető nélkül közúton guruló autók formájában. Inkább negyven milliárd forintos beruházás részeként
épül Zalaegerszegen tesztpálya ezeknek a járműveknek, valamint az egyetemeken olyan szakok is indulnak majd, amelyek az önvezető technológiához kapcsolódnak.