Feltámad a Porsche 911 Speedster

356 darab 911 Speedstert készítenek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Limitált szériaként tér vissza a Speedster karosszériaváltozat a Porsche 911 kínálatba, 408 lóerős szívómotort kap.

A Porsche 911 Speedster piacra dobásával kezdik meg a jövőre 25 éves Porsche Exclusive ünneplését, a 356 darabos limitált széria minden egyes darabját kézi munkával rakják össze a műhely dolgozói. Anyagi megfontolásokból ezúttal nem kapott teljesen új hátsó részt a Speedster, mindössze annyi történt, hogy a kabrió változat nyers karosszériáját egy akkora műanyag takaróelemmel látták el, amely egészen az első ülésekig ér. A lehető legszélesebb, azaz a normál változatnál 44 mm-rel szélesebb hátsó sárvédőket kapja a Speedster, a szélvédőt és annak keretét is lecserélték, 6 centivel alacsonyabb a felső perem, mint a normál 911-esnél, és jobban hátra is döntötték azt. A vászontetőt a hagyományoknak megfelelően kézzel kell mozgatnia a tulajdonosnak.
Ezért azonban megfelelő módon kárpótolják az embert, a 911 Carrera GTS 3,8 literes, 408 lóerős szívómotorját szerelik a motortérbe. Alapfelszerelés a hétfokozatú, dupla kuplungos váltó, a mechanikus önzáró differenciálmű és a kerámia fékrendszer is annak érdekében, hogy a sofőr a Speedsterrel való utazás minden apró pillanatát ki tudja élvezni. Az autó egyébként az összes, 911-eshez felár ellenében rendelhető felszerelést megkapja alapáron, a változatosságot az jelenti, hogy a beltér díszítőelemeit a vásárló által választott külső színhez igazítják. Decemberben indul a forgalmazás, Németországban 201 682 euró, azaz 56,5 millió forint a 911 Speedster ára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?