Feltérképeztük: olcsóbb-e a szervizelés vidéken?

Inkognitóteszt: szervizköltségek országszerte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy márka öt-öt szervizénél érdeklődtünk egy-egy modell karbantartásának díja iránt. Az eltérések néhány esetben drasztikusak, amit még tovább fokozhat a márkafüggetlen javító ajánlata.

Miként a tudatos autóvásárló nem csak az adott modell, hanem annak szervizháttere után is érdeklődik vásárlás előtt, használt és új autó keresésénél is érdemes tájékozódni, hogy az adott típussal milyen kalkulálható szervizköltségekre lehet számítani. Aktuális inkognitótesztünkben mi is így tettünk, s négy kurrens modell (Chevrolet Spark 1.0, Fiat 500 1.2, Ford Mondeo 2.2 TDCi, Kia cee’d 1.4) első kötelező karbantartásának árát tudakoltuk meg 5-5 márkaszerviznél, valamint az érdekesség kedvéért egy márkafüggetlen autójavítónál is.
A kapott ajánlatokat táblázatunk foglalja össze, a legjelentősebb árkülönbségek esetén akár 100 százalék fölötti eltérés tapasztalható, de még a leginkább egységes díjakat mutató Chevrolet esetében is adódhat bő 40 százalékos különbség.
Első kötelező karbantartások árai


Chevrolet Spark 1.0 (15 000 km)
Chevrolet Kiss-Gerencsér Autóház, 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 20 000 - 23 000 Ft
Chevrolet-C-Mobil, 6728 Szeged Algyői út 34. 22 000 - 24 000 Ft
Chevrolet Di-Fer, 2030 Érd, 6-os főút 23-as km 25 000 - 30 000 Ft
Chevrolet Sajó, 3527 Miskolc, József Attila u. 84. 30 000 Ft
Chevrolet Duna, 1095 Budapest, Soroksári út 160. 30 000 - 35 000 Ft
Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. 29 280 Ft
Fiat 500 1.2 (30 000 km)
KB Autóteam, 6500 Baja Dr. Alföldi József tér 1. 26 205 - 35 243 Ft*
Bonus Kft, 9700 Szombathely Zanati út 27/a 30 000 Ft
TWIN '93 Kft., 3533 Miskolc Lorántffy Zs. u. 36. 35 000 - 40 000 Ft
Autófórum Riegler Kft., 9027 Gyõr Pesti u. 4. 50 000 Ft
Autóház Budaörs, 2040 Budaörs Kinizsi u. 28. 70 000 Ft
Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. 21 184 Ft
Ford Mondeo 2.2 TDCi (20 000 km)
Vagép ZRt., 3529 Miskolc, József Attila u. 45. 29 000 - 36 000 Ft**
Ivanics Kft., 8000, Székesfehérvár, Palánkai út 7. 41 000 - 42 000 Ft
Autó-Szántó Kft., 8900 Zalaegerszeg, Balaton u. 43 414 Ft***
Auto Fort, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt 42 000 - 45 000 Ft****
For Top Kft., 9200 Mosonmagyaróvár, Gabonarakpart 6. 50 000 - 53 000 Ft
Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. 41 287 Ft
Kia cee'd 1.4 (20 000 km)
Dakó Kft., 6000 Kecskemét Mindszenti körút 53. 28 000 Ft
Autentik Motor-Car Kft., 9012 Győr, Mérföldkő út 1. 28 665 Ft
Gadácsi Autóház Kft., 8360 Keszthely, Tapolcai út 29 000 Ft
Jász-Plasztik Autócentrum Kft., 8200 Veszprém Almádi út 39 000 - 40 000 Ft
Kia Óbuda, 1037 Budapest Vörösvári út 123. 45 000 - 49 000 Ft****
Speedy Autószerviz, 1039 Budapest, Szentendrei út 217. 28 504 Ft

*: utángyártott szűrőkkel és gyári árakkal
**: akciós ár, a második egy év extra garanciával
***: 4 éves autóra, üzemanyagszűrő és fékfolyadék cseréjével
****: légszűrő nélkül, illetve annak cseréjével
A legkomolyabb árdifferenciát a Fiat esetében tapasztaltuk, ugyanazon munkára 26 205 és 70 ezer forintos ajánlatot is kaptunk, igaz, a bajai szervizes nagyon előzékenyen az utángyártott, de gyári beszállítóktól származó szűrőkkel is adott ajánlatot - gyári elemekkel épp fele annyiért vállalná a munkát, mint a budaörsi.
A Ford esetében szintén lehetséges bő dupla ár, ám itt a többi márkával ellentétben nem a fővárosi, illetve a Fiat esetében ahhoz közeli műhely a legdrágább. Ezúttal az osztrák határhoz közeli mosonmagyaróvári szerviz adta a legnagyobb összegű árajánlatot, a legkisebb számlával pedig a miskolci kecsegtetett. Számai alapján nem a legnyerőbb ugyan a zalaegerszegi szerviz, ám precízsége kimagasló, csakis alvázszám alapján álltak velünk szóba, s ez alapján kiderült, alibi autónk már bő 3 éves, így hiába van benne kevés kilométer, üzemanyagszűrőjének és fékfolyadékjának cseréje is aktuális lenne, ezekkel együtt bizony igen kedvező a 43 414 forintos, tételes árajánlat. Egyedi konstrukciót ajánlott a miskolci műhely is, amikor kiderült, hogy az autó már elmúlt 2 éves, 36 ezer forintért minden aktuális munka elvégezését és plusz egy év garanciát is ajánlottak; az autó 7 éves koráig nyújtható jótállásról lemondva pedig az aktuális akciókkal 30 ezer forint is lehetne az amúgy náluk is mintegy 40 ezer forintot taksáló munka. A budapesti műhely a légszűrő cseréjétől tette függővé a középmezőnybe tartozó szervizdíjának pontos végösszegét, mely a márka műhelyeinek sorában a második legdrágább.
Klasszikus képet mutat a Kia, a koreai márkánál egyértelmű az autósok zömében élő kép: a budapesti műhely drága, a vidékiek kisebb-nagyobb mértékben olcsóbbak. Magyarán, aki jár időnként vidéken, annak érdemes autójának karbantartását akkorra időzíteni, s a szervizek árkülönbözetéből a vidéki kirándulás útiköltsége és még akár egy állatkert-látogatás, vagy egy jó ebéd is kijöhet. Tapasztalataink szerint a műhelyek bőven vannak olyan készségesek, hogy kuncsaftjuknak csereautót adjanak, vagy megbeszélt helyen vegyék át az autót, magyarán nem kell kényelmetlenségre, taxiköltségre számítani amiatt, mert a szerviz nem épp a kívánt célpont mellett található. A karbantartási költségek féken tartásáért nem feltétlenül kell azonban vidékre utazni. Ma már ugyanis nem kötelező márkaszervizben végeztetni az autók szervizelését, amennyiben a gyárival egyenértékű tudású és műszerezettségű műhely végzi a javítást, a garancia megmarad. Utóbbi bizonyítása nyilván nem egyszerű, de a nagyobb szervizhálózatok vélhetően kellő tapasztalattal rendelkeznek már a gyárakkal szembeni garanciaérvényesítésben – azt azonban megjegyzik, hogy az utólagos, kiterjesztett garanciák esetében legtöbbször kifejezetten a márkaszervizekbe járást írják elő, így ők magukat is leginkább a már garanciából kifutott, vagy gyári garanciával rendelkező autókhoz ajánlják. A táblázatunkban látható számokból látható, hogy vannak márkák, ahol fokozottan megéri a márka saját műhelyéről való lemondás, de olyanok is, akiknél a manapság egyáltalán nem ritka vevőcsalogatókkal a gyári műhelyek lehetnek az olcsóbbak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:18
    Permalink

    Hiába a jól felszerelt szerviz, ha nincs hozzá jól megfizetett szaki. Karosszériás vagyok és egy 5000km-t futott VW GTI-t Bécsbe kellet vinnem, Kecskeméten és Bp-en 1-1napos keresgélés után, komputer cserére gondoltak. Határon túl 10perc alatt megállapította a jelenség elmondása után, hogy a motoron lévő testkábelt nem húztam meg. (igaz hogy a bevételből nagyobb %-t kap mint az itteniek.)

  • 2017.10.31. at 13:18
    Permalink

    Hozzáteszem hogy nekem mindegy mert új autót nem vásárolok…egy hogy ahogyan kihozom a bolt/szalonból már 30 %-al ér kevesebbet..és kötelezettségek!!
    Így inkább vásároltam nagyon szép mondható újszerű gépkocsikat /2-öt/ minden extrával és az új árhoz képest töredéken!

  • 2017.10.31. at 13:18
    Permalink

    inden esetre nem értem, ha a gyártó előírja hogy csak márkaszervíz…akkor ne csak a tulajdonost kötelezze hanem a szervízt is hogy azonos áron dolgozzanak!!!Legalább míg garanciális autóról van szó.

Vélemény, hozzászólás?