Gázolaj után villany hajtja a Peugeot Le Mans-i versenygépét

Megfutotta első tesztköreit a Peugeot 908 HYbrid4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még csak a munka elején járnak, de a csapattagok egyöntetűen elégedetten nyilatkoztak az új Le Mans-szériás versenyautóról.


Alig egy hónappal bemutatkozását követően megfutotta első rendes tesztjét a Peugeot új Le Mans-ra szánt versenyautója, a 908 HYbrid4. Az autó több mint háromszáz kilométert tett meg a portugáliai Estoril versenypályáján Nicolas Minassian, Stéphane Sarrazin és Alexander Wurz vezetésével. A csapat technikai igazgatója, Bruno Famin így kommentálta az első éles bevetést: “A főbb egységek működését akartuk ellenőrizni, nem akartunk túl sok kilométert megtenni. Az eredmények elemzése rendkívül fontos, mielőtt a következő lépést megtennénk. A rendszer jól működött, és olyan reakciói voltak, amiket vártunk, ez jóleső érzéssel töltött el. Ugyanakkor kipróbáltunk egy-két kisebb módosítást az alapbeállításokon, és ezek is jól jöttek ki, úgyhogy sikeresnek értékelem a tesztet”. Minassian, aki a 2008-as prototípust elsőként vezette, elsősorban azt emelte ki, hogy rendkívül feldobja a tény, hogy a jövő versenyautóját próbálhatta ki, míg Sarrazin a hibridrendszer plusz erejéért lelkesedett.
Hirdetés

A tesztprogramot hamarosan egy másik pályán folytatják, és közben továbbra is használni fogják a Peugeot csapat fékpadját, ahol eredetileg összeállították a motort, a váltót és az erőátviteli rendszereket. “Érdekes lesz látni, hogy eltérő karakterisztikájú pályákon hogyan viselkedik a 908 HYbrid4. Új szakaszba lépünk, amikor elkezdjük nem csak a hibridrendszer, hanem az autó vezethetőségének finombeállítását. Mindenesetre nem akarjuk siettetni a dolgokat, még csak tanuljuk az autót, a hosszútávú tesztek még odébb vannak” – tette hozzá Famin.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?