Nem meglepetés a Toyota elsősége, 10 éve vezeti az autóeladásokat, fölénye egyre jelentősebb
Tavaly a világ teljes autóeladása 90,3 millióra csökkent az LMC Automotive információi szerint. Ez 4,4 százalékos csökkenés a 2018-as 94,4 millióról, ami szintén apadás volt a 2017-es 95,2 millióhoz mérten. A Toyota viszont 1,8%-kal növelni tudta eladásait: 8 683 049 darab autót adott el tavaly, és ezzel a világ messze legnagyobb forgalmú autómárkája volt. A hét legnagyobb jelentőségű márka közül egyedüliként tudta növelni forgalmát (a top 10-ben még a Kia, a Mercedes-Benz és a BMW tudta), így globális piacrésze immár meghaladja a tíz százalékot.
[BANNER type="1"]
A globális autópiac csökkenése 2018-ban nyolc pozitív év után következett be. Az elemzők a kínai vásárlóerő csökkenését és a szabadidő-autók növekedési ütemének viszonylagos lassulására vezetik vissza az apadást. A Toyotánál ugyanakkor az eladások növekedése, minden idők második legjobb eredménye a piacrészük (immár 10,24 százalékos) növekedését hozta.
Bő 20 évvel ezelőtt érkezett az első Hybrid Toyota, mára komoly hibrid modellsorral rendelkezik, a villanyautók piacára is jelentős erőkkel készülnek – tudtuk meg a Kenshiki Forum által, ahol egyebek mellett az új Yaris hibridje és a RAV4 Plug-in Hybrid is pózolt
A második helyen álló Volkswagen ugyanannyival (1,8%) gyengült, mint amennyivel a Toyota növelni tudta forgalmát. Ezzel tovább nőtt a Toyota előnye legfőbb vetélytársa előtt, a harmadik helyezett Fordhoz mérten 34,9 százalékkal több autót adott el, és 87,5 százalékkal többet, mint a második legerősebb japán márka, a listán negyedik Honda. Sokkal szorosabb a verseny a 3-6. helyen, ahol egyetlen százaléknyi tartományban mozog négy autógyártó (Ford, Honda, Nissan, Hyundai), ha a piaci részesedést nézzük.
Globális autóeladások
| Helyezés – 2019 | Helyezés – 2018 | Márka | 2019-es eladások | Változás (%) | Piacrész (2019) |
| 1. | 1. | Toyota | 8 683 049 | 1,80% | 10,24% |
| 2. | 2. | Volkswagen | 6 436 548 | -1,80% | 7,59% |
| 3. | 3. | Ford | 4 735 575 | -7,80% | 5,59% |
| 4. | 5. | Honda | 4 630 868 | -0,60% | 5,46% |
| 5. | 4. | Nissan | 4 366 453 | -7,70% | 5,15% |
| 6. | 6. | Hyundai | 4 279 155 | -2,10% | 5,05% |
| 7. | 7. | Chevrolet | 3 831 566 | -6,80% | 4,52% |
| 8. | 8. | Kia | 2 843 637 | 0,30% | 3,35% |
| 9. | 9. | Mercedes-Benz | 2 490 999 | 3,60% | 2,94% |
| 10. | 11. | BMW | 2 219 773 | 3,90% | 2,62% |
Forrás: focus2move.com
Bár a Toyota elsősége magabiztos, Európában talán csak most vár az igazi aranykor a márkára, hiszen ők állnak legközelebb az öreg kontinensen célul tűzött 95 g/km CO2 flottaátlag eléréséhez. Ugyanakkor ez csak csak az egyik ütőkártyájuk. A globális adatokat összesítő Focus2Move.com weboldal szerkesztői szerint a Toyota sikerének a kulcsa a termékek koncentrációja: a világ legerőteljesebb modellkínálata egyetlen márka alatt összpontosul, így a Toyota minden piaci szegmensben jelen van, méghozzá erőteljesen. Különösen erős a Toyota és prémium márkája, a Lexus az alternatív hajtású modellek terén, együtt a világ legsokszínűbb, mintegy negyven modellből álló full hibrid modellsorával rendelkeznek. Ez a piacvezető pozíció évről évre nagyobb jelentőséggel fog bírni, amint világszerte folyamatosan szigorodnak a károsanyag-kibocsátási normák: azok a márkák, amelyek nem készültek fel idejekorán a zöld átállásra, súlyos piacvesztéssel számolhatnak, a helyükön támadt űrt pedig az évtizedes öko-tradíciókkal bíró márkák tölthetik be, a Toyota biztosan köztük lesz.
-Hirdetés -



















Azt lehet tudni, hogy a jelentős belga piacon mi a helyzet? :-)))))))))))))
Ha annyit mondok hogy két hellyel a Volvo mögött végzett, az elég a helyzet illusztrálására? 😛
De végül is csak egy fél milliós piac, vajon a teljes EU28 piacon sikerült bejutni a Toyotának a top10-be vagy kiszorította a Dacia?
Ne beszélj mellé. Luxemburg??? 😀