Hamilton nyerte az Egyesült Államok Nagydíját

Hamilton ismét nyert, a Mercedes már világbajnok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idei 9., pályafutása 62. győzelmét aratta a mercedeses Lewis Hamilton Austinban. Vettel lett a második, Verstappentől elvették a 3. helyet, így Räikkönen állhatott fel a dobogó alsó fokára.


A rajtot Hamilton és Vettel is kiválóan kapta el, a Ferrari német pilótája viszont egy hajszálnyival jobban reagált, így már az első kanyarban átvette a vezető pozíciót brit riválisától. Az első kör végén Vettel, Hamilton, Bottas volt a sorrend.
Hirdetés

Hamilton a hatodik körben visszavette a vezető pozíciót, ezután két kör alatt közel két másodperces előnyt autózott ki ellenfelével szemben. A kerékcseréket az élmezőnyben haladók közül Vettel kezdte meg a 17. körben, két körrel később Bottas, majd a huszadik körben Hamilton is a boxba hajtott. A kiállások után nem változott az állás, Hamilton éppen Vettel elé tért vissza a pályára.
A verseny a következő húsz körben kevés izgalmat hozott, csatákra és előzésekre inkább a középmezőnyben volt példa. A 39. körben aztán Vettel másodszor is a boxban járt friss abroncsokért, a 42. körben pedig Räikkönen egy remek manőverrel megelőzte Bottast. Az 51. körben Vettel is utolérte Bottast, s meg is előzte, majd Räikkönent is lehagyta, így visszaért a második helyre. Négy körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, Bottast pedig a remek versenyt teljesítő Verstappen is megelőzte, így a holland a 16. helyről rajtolva ért fel a negyedik pozícióba.
Verstappen néhány kanyarral a leintés előtt ugyan elment Räikkönen mellett, de az előzés közben négy kerékkel elhagyta a pályát, ezért a versenybíróság szabálytalannak minősítette a manővert: öt másodperces időbüntetéssel sújtotta a holland pilótát, aki így negyedik lett. Az utolsó körökben már nem történt jelentős változás, Hamilton ezzel a sikerrel nagyon közel került a negyedik vb-címéhez, a Mercedes pedig megnyerte a trófeát a konstruktőrök versenyében.

Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33:50.991 óra
  2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 10.143 másodperc hátrány
  3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 15.779 mp h.
  4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 16.768 mp h.
  5. altteri Bottas (finn, Mercedes) 34.967 mp h.
  6. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:30.980 perc h.
  7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:32.944 p h.
  8. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
  9. Felipe Massa (brazil, Williams) 1 kör h.
  10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h.

Pole pozíció: Hamilton

A vb egy hét múlva Mexikóban folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 17 futam után (még 3 van hátra)
PilótákPontszámCsapatokPontszám
1.Hamilton3311.Mercedes575
2.Vettel2652.Ferrari428
3.Bottas2443.Red Bull315
4.Ricciardo1924.Force India159
5.Räikkönen1605.Williams68
6.Verstappen1266.Toro Rosso53
7.Perez867.Renault48
8.Ocon738.Haas43
9.Sainz549.McLaren23
10.Massa3610.Sauber5

Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 13:52
    Permalink

    Verstappent egy kicsit sajnáltam, nagyot koppant a végén. Viszont lehetett volna egy kicsit sportszerűbb: amikor ott a szobában megkapta a hírt, hogy elvették a helyezését, én azért a helyében odamentem volna Raikkönennek gratulálni, csak a miheztartás végett – ő meg fogta magát és kiviharzott lehajtott fejjel. Sokat kell még tanulnia a sportágról, nincs meg benne a kellő alázat.

    Bottast meg mi a túróért nem hívták ki jóval korábban kerékcserére? Vettel nem lett volna második, az biztos…

Vélemény, hozzászólás?