Háromszor annyit drágul a gázolaj, mint a benzin

Szerdától drágább a tankolás, főként a dízelből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint két hétnyi szünet után ismét drágulnak az üzemanyagok, a benzin jelképesen, a gázolaj jelentősebben.


Az áprilist eddig megúsztuk üzemanyagár-emelés nélkül, legutoljára március 30-án, Nagypénteken emelt az árakon a MOL, most szerdán azonban megkapjuk a hó első korrekcióját, ami a benzinnél és a gázolajnál is drágulást hoz. Főként utóbbinál, hiszen a dízel literára 6 forinttal emelkedik, míg a benziné csupán 2-vel a Holtankoljak.hu információi szerint.
Hirdetés
Szerdától a 95-ös benzin átlagára 369, míg a gázolajé 377 forint lesz literenként. Marad természetesen az egyes töltőállomások közötti igen jelentős árszórás, aminek "köszönhetően" a drágább helyeken, például az autópályák mentén mindkét üzemanyagfajta ára átlépheti a 400 forintos fájdalomküszöböt is.
Örök szabály, hogy a tankolásnak elsősorban a helyére, nem pedig az idejére ajánlott figyelni, ugyanakkor adott helyen szerdáig 50 liter benzint tankolva 100, gázolaj esetén 300 forintot is spórolhatunk a szerdai utáni töltéshez mérten. Igaz, egyikből sem jön ki még egyetlen liternyi üzemanyag sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?