Hiába nőtt az autópiac májusban, az év még mindig mínuszos

Növekedésben az autópiac, lassacskán tavalyi szintjét is eléri

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miután az év elején még a tavalyinál is érezhetően kevesebb új személyautó fogyott itthon, májusban már csaknem 10 százalékkal több kelt el, mint egy évvel korábban.

Idén március és május volt az a két hónap, amikor több mint ötezer új személyautó került forgalomba hazánkban. Az ötödik hónapban elkelt 5010 személyautó 429 példánnyal, 9,4 százalékkal több a tavaly ugyanezen hónapban forgalomba helyezetteknél. Hiába az ezúttal jelentősnek érezhető növekedés, az éves egyenleg, azaz az eddig eltelt 5 hónapban magyar rendszámot kapott 22 190 új személyautó még mindig 639 példánnyal (2,8 százalékkal) kevesebb a 2012-es számoknál. Az első félév már minden bizonnyal pozitív értékeket fog mutatni - legalábbis a személyautóknál. A kis- és nagyhaszonjárművek ugyanakkor aligha kerülnek pluszba, hiszen azoknál éves szinten és májusban is számottevő visszaesés látható.
Hirdetés

Jelentős a százalékos javulás a buszoknál, hiszen a tavaly alig létező szegmensen sokat dob, hogy a BKV új buszokat állít(tat) forgalomba. Kisebb mértékű többleteladás látható a motorkerékpároknál, persze meg kell jegyezni, hogy utóbbi volt az a szegmens, amelyet a piac 2008-tól eredő összeomlása a legjelentősebben érintett, így a májusi több mint 15 százalékos növekedése mindössze 37 példányos pluszeladást jelentett az előző évhez mérten.
Májusi eladások
2013 2012 Különbség
2013 - 2012 %
Személygépkocsi 5010 4581 429 9,4%
Kishaszonjármű 792 832 -40 -4,8%
Busz 70 8 62 775%
Nagyhaszonjármű 343 541 -198 -36,6%
Motorkerékpár 280 243 37 15,2%
Összesen 6495 6205 290 4,7%

Bár a számok önmagukban aligha biztatók, az legalább - valamelyest - kedvező adat, hogy a teljes újgépjármű-ágazat példányszámát tekintve 4,7 százalékkal nőtt a tavalyi, s 20,9 százalékkal a 2011-es szinthez mérten.
2013-as újautó-eladások májusig
2013 2012 Különbség
2013 - 2012 %
Személygépkocsi 22190 22829 -639 -2,8%
Kishaszonjármű 3803 4356 -553 -12,7%
Busz 182 24 158 658,3%
Nagyhaszonjármű 1722 1605 117 7,3%
Motorkerékpár 909 841 68 8,1%
Összesen 28806 29655 -849 -2,9%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:41
    Permalink

    Tisztelt szerkeszőség,ill. olvasó!
    A cikk utolsó bekezdéséhez szeretnék hozzá szólni! “Jelentős a százalékos javulás a buszoknál,…”
    Egy kis helyre igazítást szeretnék tenni tisztelettel: Nos a Bkv zrt tavaj ugyan beszerzett Mercedes citaro tipusú buszokat,de nem újat hanem 8-10 éves, 500000km nél is többet futott járműveket ilyen-olyan állapotban a BKK “jóvoltából”. Szabadjon még hozzá megjegyeznem Bkv zrt nem állíttat forgalomba buszokat,az a Budapesti közlekedési központ müve,hogy idén új mercedes buszok kerültek ill. kerülnek forgalomba a Vt-transman nevű alvállalkozó által, a Bkv zrt helyett! Jó lett volna ha Bkv zrt működtetné mint tulajdonos.

Vélemény, hozzászólás?